Az egyik sértett tett feljelentést, miután Székesfehérváron, a Budai út és a Gáz utca kereszteződésében öten megtámadták őt és két társát, majd mindegyiküktől elvették sáljukat. A fiatalok a futballmérkőzésről tartottak hazafelé, amikor egy füves területen ismeretlenek a rajtuk lévő szurkolói sálakat követelték tőlük. Mivel nem engedelmeskedtek, mindhármukat bántalmazták, elvették a sáljukat, majd elhajtottak.A rendőrség keresni kezdte a gépkocsit, és még a városban sikerült megállítani. A rendőrök elfogták a gépkocsiban ülő öt győri férfit, az autóban megtalálták a három sálat, és a gépkocsival együtt lefoglalták.A két 28 éves, a két 32 éves és a 30 éves férfit a székesfehérvári nyomozók rablás elkövetésével gyanúsítják. Ketten nem tettek vallomást, hárman tagadták a bűncselekmény elkövetését. Kihallgatásuk után mindegyiküket bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezik előzetes letartóztatásukat.
Vidis sálakat raboltak győri fociszurkolók a hétvégén
Öt győri futballszurkoló ellen indított büntetőeljárást a székesfehérvári rendőrkapitányság rablás miatt. A gyanú szerint a vasárnapi Videoton-Győr NB I-es labdarúgó-mérkőzés után megtámadtak három székesfehérvári fiatalembert, és elvették sáljukat - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn.
Magyar Péter üzent Rigó Csabának és Windisch Lászlónak: „Elnök urak, ideje távozni, akár kézenfogva, akár anélkül”
Magyar Péter: A volt kormánypártok számára kellemetlen vallomásra készül a volt főügyész, Fürcht Pál
Magyar Péter-bingóval szórakoztatta magát a Fidesz-frakció a parlamenti ülés alatt
Fejes Péter az államfő újabb legfőbbügyész-jelöltje
A Tisza kivár az elnök által bemutatott legfőbb ügyész-jelölttel kapcsolatban
Aláírta Zelenszkij az oktatási törvény kisebbségek nyelvhasználatáról szóló módosítását
Az RTL egyik legrégebbi riporterét igazolta le Kapitány István minisztériuma
A csúsztatás iskolapéldája Zugló szerint Karácsony parkolási matekja
A BME évkönyvét egy olyan palesztin hallgató emlékének ajánlották, aki a Hamász oldalán harcolva halt meg Gázában
Borkai Zsolt lemondott az önkormányzati képviselői mandátumáról
Informatikai hiba miatt derült ki, hogy mégsem tett le az őrségi gázkitermelésről a Mol
Az ukránok kiütötték az orosz Google-t, mire padlót fogott a fél webet leuraló orosz bothálózat is
Rekordméretű szankciócsomaggal sújtja az EU az orosz hadiipar szereplőit
Fideszes múltja miatt cinkelték Pápai Jocit az Álarcos énekesben
Ezek a gyerekek nem kellenek a magyar társadalomnak – az utolsó percben vagyunk, hogy megoldjuk a kórházban élő kisbabák sorsát
Mintha a kínai 15 évesek öt évvel többet jártak volna iskolába, mint magyar kortársaik
Eltűntként keresi a rendőrség a 15 éves lányt, aki rengeteg negatív kommentet kapott az X-Faktor-beli szereplése után
Amerikai színekben indulna a Los Angeles-i olimpián a kétszeres olimpiai bajnok magyar kajakozó
Fazekas-Zur Krisztina korábban már nyert világbajnoki érmet amerikaiként.