Az első játszmát viszonylag könnyedén nyerte Djokovic, majd a második szettben dupla brékhátrányba került, de innen is sikerült fordítania. A harmadik játszmában az ekkor már ellenállhatatlanul teniszező Djokovic 3:2-es vezetésnél vette el Federer adogatását, amivel megpecsételte svájci riválisa sorsát, és rendkívül magabiztosan diadalmaskodott.Djokovic így a vasárnapi döntőben történelmi tettet hajthat végre, ugyanis 43 évvel Rod Laver bravúrja után az első teniszező lehet, aki egymást követő négy Grand Slam-tornán emelheti magasba a győztesnek járó trófeát. Igaz, a sorozatban 27 GS-mérkőzésén győztes Djokovicnak azt a Rafael Nadalt kellene felülmúlni a fináléban, aki hetedik Roland Garros-sikerére hajt, amivel megdöntheti az általa és a legendás Björn Borg által tartott rekordot.Rafael NadalAP / Riccardo De Luca
Djokovic-Nadal döntő lesz a Roland Garroson
A világelső Novak Djokovic lesz Rafael Nadal ellenfele a francia nyílt teniszbajnokság fináléjában: a szerb játékos a pénteki elődöntőben a 2009-es győztes Roger Federert győzte le három szettben.
Magyar Péter üzent Rigó Csabának és Windisch Lászlónak: „Elnök urak, ideje távozni, akár kézenfogva, akár anélkül”
Magyar Péter-bingóval szórakoztatta magát a Fidesz-frakció a parlamenti ülés alatt
Fejes Péter az államfő újabb legfőbbügyész-jelöltje
A Tisza kivár az elnök által bemutatott legfőbb ügyész-jelölttel kapcsolatban
Az RTL egyik legrégebbi riporterét igazolta le Kapitány István minisztériuma
Aláírta Zelenszkij az oktatási törvény kisebbségek nyelvhasználatáról szóló módosítását
A legamerikaibb arab uralkodó II. Abdullah jordán király, aki ügyes manőverezéssel tartja egyben országát
Rekordméretű szankciócsomaggal sújtja az EU az orosz hadiipar szereplőit
Informatikai hiba miatt derült ki, hogy mégsem tett le az őrségi gázkitermelésről a Mol
Borkai Zsolt lemondott az önkormányzati képviselői mandátumáról
A BME évkönyvét egy olyan palesztin hallgató emlékének ajánlották, aki a Hamász oldalán harcolva halt meg Gázában
Az ukránok kiütötték az orosz Google-t, mire padlót fogott a fél webet leuraló orosz bothálózat is
Fideszes múltja miatt cinkelték Pápai Jocit az Álarcos énekesben
Ezek a gyerekek nem kellenek a magyar társadalomnak – az utolsó percben vagyunk, hogy megoldjuk a kórházban élő kisbabák sorsát
Eltűntként keresi a rendőrség a 15 éves lányt, aki rengeteg negatív kommentet kapott az X-Faktor-beli szereplése után
„Európa egzisztenciális válságot él át” – François Hollande arról, miért indulna újra az elnökségért
Amerikai színekben indulna a Los Angeles-i olimpián a kétszeres olimpiai bajnok magyar kajakozó
Fazekas-Zur Krisztina korábban már nyert világbajnoki érmet amerikaiként.