És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
A 400 méter síkfutás világcsúcstartója, az amerikai Michael Johnson egy vitorlásversenyen vett részt a hétvégén. Az első próbálkozása a vízi sportokban nem volt sikeres, ugyanis egy kanyarodáskor elvesztette egyensúlyát és vízbe esett.
A négyszeres olimpiai bajnok futó egy vitorlásversenyen vett részt az Egyesült Államokban a Team Oracle USA jóvoltából. Vendégként volt jelen a katamaránon, amellyel jó eséllyel pályáztak a futamgyőzelemre.
Johnson ugyan sikeres volt a szárazföldön, a vízen már kevésbé. Az egyik kanyarodás alkalmával a vitorlás hátulján igyekezett az egyik oldalról a másikra, ám az egyik lépésnél elvesztette egyensúlyát, aminek következtében a vízbe esett. Ezzel elvesztette minden esélyét, hogy érmet szerezzen a versenyen, ugyanis a hajója már nem fordult vissza érte. Russel Coutts, az Oracle csapat vezetője a következőket mondta az esetről: "Elkezdett kiabálni, azt hiszem azt szerette volna, hogy visszamenjek érte, de arra nem volt esély, hogy visszaforduljak."
Végül a verseny egyik hivatalos hajója mentette ki a pórul járt sprintert, akinek a csapata végül a futamban a második helyen végzett, ami pont elég lett ahhoz, hogy az összetett versengést megnyerje.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.