Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Nem lesz mérkőzése novemberben a magyar labdarúgó-válogatottnak, amely az új szövetségi kapitány kiválasztása után, jövő tavasszal játssza következő felkészülési meccsét.
A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának csütörtöki tájékoztatása szerint a nemzeti csapat - miután a harmadik helyen végzett világbajnoki selejtezőcsoportjában, így nem jutott tovább a pótselejtezőbe - egy előszerződés értelmében idegenben lépett volna pályára. Egervári Sándor szövetségi kapitány lemondása azonban új helyzetet teremtett, és mivel a novemberi időpontig alig három hét van hátra, az MLSZ vezetése "kockázatosnak, felelőtlennek és szakmai szempontból haszontalannak" ítélte a mérkőzés elvállalását.
Az MLSZ közölte, Egervári távozása óta számos neves külföldi szakember vette fel a kapcsolatot a szövetséggel, és jelezte, lát fantáziát a csapat irányításában, és érdekli a kapitányi állás. A döntést ugyanakkor nehezíti, hogy a szakemberek kiválasztása során azt is tekintetbe kell venni, rendelkezik-e az illető edző élő szerződéssel. A szövetség vezetői szerint jól halad a folyamat, de a jövő héten még nem várható bejelentés.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.