A már tét nélküli páros mérkőzésen Babos Tímea és Jani Réka három szettben legyőzte a szerb duót, így a magyarok 2-1-es vereséget szenvedtek csütörtökön a Fed Kupa euro-afrikai zóna I-es csoport tornáján, a budapesti Syma Csarnokban.
Az egyesek után 2-0-s, behozhatatlan előnyre szert tett szerbek 1 óra 44 perces csatában maradtak alul. Az egyesekben Gálfi Dalma maradt alul.
A Szerbia-Magyarország párharc 2-1-es eredménnyel végződött.
Babos keserűen elevenítette fel a nagy csatában elvesztett egyes meccsét: "Szomorú vagyok, úgy érzem, mindent megtettem a győzelemért. Nem volt könnyű Dalma veresége után felmenni a pályára, éreztem a nyomást. Ez persze nem kifogás, nyerhettem volna" – mondta, hozzátéve, bízik benne, hogy pénteken javít az osztrákok ellen.

Babos Tímea
MTI / Babos Tímea
Juhász Gábor kapitány azt emelte ki, hogy bár az első mérkőzés simább volt, mindkét találkozó apróságokon múlott.
"Az első meccsen Dalma többször is 40-15-re vezetett, de nem tudta hozni a gémeket" – mondta. "Timi is megérezte a hazai pályát, ez valakit megerősít, valakit pedig görcsösebbé tesz. Lehet, hogy Belgrádban más eredmény született volna. A holnapi felállás már nagyjából megvan a fejemben, bízom benne, hogy sikerül felülkerekednünk az osztrákokon."
Pénteken a Magyarország-Ausztria párharc 16 órakor kezdődik.