A hétvégén rajtol a magyarországi amerikaifutball-szezon

A hétvégén mindhárom osztályban megkezdődik a magyarországi amerikaifutball-bajnokság, a legjobbak a hétcsapatos elitligában, azaz a Hungarian Football League-ben (HFL) szerepelnek majd.

  • MTI MTI
A hétvégén rajtol a magyarországi amerikaifutball-szezon

A Magyar Amerikai Futball Szövetség keddi szezonnyitó sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a HFL-t idén először tavasszal rendezik meg, a Bratislava Monarchs révén pedig először egy külföldi együttes is csatlakozott a ligához. Komoly szakmai előrelépésként értékelte a szövetség, hogy a legtöbb együttesben szerepel tengerentúli játékos.

Grátz Vilmos szakmai alelnök hangsúlyozta, a HFL döntője évek óta nagyszámú közönséget vonz, a szövetség célja idén az, hogy már az alapszakasz-mérkőzéseken is sokan legyenek a lelátókon. A liga favoritja az ötszörös győztes Budapest Wolves, amely idén az osztrák divízió II-ben is képviselteti magát. Kovács István, az együttes vezetőedzője elmondta, megpróbálják úgy megosztani az erőiket, hogy mindkét bajnokságban az élen végezzenek. A címvédő Budapest Cowbells ugyan nem alkalmaz külföldi játékosokat, ugyanakkor Trabelsi Karim vezetőedző bízik tanítványaiban, s idén is szeretne döntőt játszani.

A tízéves Miskolc Steelers vezetője hangsúlyozta, büszkék arra, hogy fennállásuk jubileumi szezonját a legjobbak között tölthetik, számos légióssal. A Győr Sharks Cory Wensley személyében kanadai irányítóval vág neki a bajnokságnak, de több tengerentúli játékos szerepel majd a Nyíregyháza Tigers együttesében is. A légiósok nélkül készülő Újpest Bulldogs a divízió I. megnyerését követően csatlakozott az elitligához, amelyben meglepetésre készül.

A nyitóhétvégén a HFL-ben szombaton a Budapest Wolves a Nyíregyháza Tigers együttesét fogadja, a Miskolc Steelers pedig a címvédő Budapest Cowbells csapatát látja vendégül. Vasárnap az Újpest Bulldogs a Bratislava Monarchs együttesével csap össze. A sorozat fináléjára a tervek szerint július 4-én kerül sor a BVSC Stadionban.

A sajtótájékoztatón Boda Gábor, a szövetség elnöke bejelentette, hogy a magyar válogatott várhatóan októberben Európa-bajnoki selejtezőt játszik majd, az ellenfél kilétére májusban derül fény, a párharc győztese pedig kijut a jövő évi B csoportos kontinensviadalra. A nemzeti együttes szeptemberben vív majd felkészülés mérkőzést, a csehek ellen tervezett összecsapás a nemzeti csapat debütálása lesz.

 

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.