Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Babos Tímea két játszmában kikapott a világelső Serena Williamstől, így búcsúzott a wimbledoni nyílt teniszbajnokság női egyes versenyétől.
Az első helyen kiemelt Serena Williams amerikai rögtön az első játszma elején elvette Babos adogatását, és innentől hiába tartotta a lépést a jól játszó Babos, nem tudta visszanyerni az elvesztett gémet.
A második szett szintén elbukott adogatással indult a magyar teniszező számára, aki ezt követően még tartotta magát, két bréklabdája is volt Williams második adogatójátékánál, ám ezekkel nem tudott élni vele, s ezek után láthatóan kisebb lelkesedéssel játszott. Így Babos még kétszer elvesztette adogatását, s végül 59 perc alatt kikapott a 20-szoros Grand Slam-győztes sztártól.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.