A Liverpool FC szurkolói az angol Ligakupa mérkőzésein mutatott teljesítménye miatt a bajnoki kezdőbe követelik Bogdán Ádámot, aki a belga Mignolet mellett egyelőre második számú hálóőrnek számít a csapatnál – nem volt titok leigazolásakor, hogy hasonló szerepkörbe szánják. Az angol csapatoknál a feszített tempó miatt jellemző, hogy az alacsonyabb rangsorolású kupaszereplések alkalmával pihentetik a csapat sokszor szereplő játékosait, emiatt azonban a pályán mutatott teljesítmény is sokszor gyengébbre sikerül, ez alól kivételt Bogdán Ádám jelent a szurkolók szerint. A magyar kapus a Carlisle United elleni mérkőzésen vált hőssé, miután több védést is bemutatott a döntetlen eredmény után a tizenegyes-rúgások során – a többször bizonytalan Mignolet helyére követeli a szurkolók jelentős része.
A Liverpool Echo megszólaltatta a magyar hálóőrt a norvégok elleni válogatott mérkőzés előtt, Bogdán nagy önbizalmat sugárzott, bár tudja, hogy sok munkát kell még végeznie, hogy lenyűgözze a csapat új edzőjét, a dortmundi pihenő után érkező Jürgen Kloppot. A lap szerint Bogdán a türelemre is esküszik, eddig is megkapta a maga lehetőségeit, amivel élni is tudott, emiatt bízik abban, hogy ismét szerepelhet az angol klubban. A két kapus között a csapaton belüli párharcról úgy nyilatkozott, hogy jó látni Mignolet-nél, hogy "ő is rendkívül keményen dolgozik". Jürgen Kloppal közös munkáját is jónak jellemzi, mondván, amilyen munkát a pályán láthatnak a csapattól, ugyanaz a megfeszített munka zajlik az edzéseken is.
A csapat jelenleg nem a legfényesebb teljesítmény nyújtja az angol élvonalban, nemrég Klopp elszenvedte első vereségét a csapattal – Mignolet-vel a kapuban. A szurkolók bíznak az új edzőben, de a kapusok terén három táborra oszlottak, többen Bogdánt várnák a kezdőbe, mások türelmesek a belgák kapusával, azonban felmerült, hogy januárban egy új igazolással frissítsen a csapatán, akár egy kapussal is. A közelmúltban Mignolet kesztyűjére is lehetett licitálni egy jótékonysági árverésen, de olyan vita is kialakult, hogy valaki Bogdán kesztyűjére adna inkább pénzt.