Magyarok ilyen jól még sosem álltak a FIFA-ranglistán

A magyar válogatott 13 helyet javítva a 20. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján. Ez a csapat történetének legjobb helyezése.

  • MTI MTI
Magyarok ilyen jól még sosem álltak a FIFA-ranglistán

A világranglista 1993-as bevezetése óta eddig a 2011. szeptemberi 27. hely volt a magyar csúcs az MLSZ honlapja szerint.

A magyar együttes a norvégok elleni Európa-bajnoki pótselejtezőn elért kettős győzelemnek köszönheti a nagy ugrást és a rekordot. Sikerével a magyar válogatott 1986 után szerepelhet újra világversenyen, nevezetesen a jövő évi, franciaországi Eb-n.

A világranglistát változatlanul Belgium vezeti, ám az első tízben több változás is történt, a világbajnoki ezüstérmes Argentína a harmadikról a második helyre lépett előre, az Eb-címvédő Spanyolország három helyet javítva harmadik, míg Brazília a nyolcadik pozíciót a hatodikra cserélte fel – közölte a FIFA.

Rontott viszont Németország, a világbajnok a másodikról a negyedik helyre csúszott vissza. Hátrább került Portugália is, a múlt hónapban negyedik válogatott most a hetedik.

Nem kell összeszorított foggal szenvedni – így enyhíthetjük táplálkozással a menopauza kellemetlen tüneteit

Nem kell összeszorított foggal szenvedni – így enyhíthetjük táplálkozással a menopauza kellemetlen tüneteit

Magyarországon a nők 60 százaléka túlsúlyos, sokan így mennek neki a menopauza időszakának, amikor a férfiakkal szembeni egészségügyi előnyeik jelentős részét amúgy is elveszítik. Hogyan lehet féken tartani a kilókat, és közben az ingerlékenység, a hőhullámok, továbbá olyan veszélyes láthatatlan tünetek ellen is küzdeni, mint a koleszterinszint emelkedése? Milyen ételekkel lehet nyugodtabb az alvás, és hogyan neveljük rá magunkat a cukormentesebb életre? Erdélyi-Sipos Aliz dietetikust kérdeztük.