Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A magyar teniszező a montreali repülőtéren elkeverték a foglalását, emiatt most vissza kell repülnie Budapestre, és innen kimenni Rióba – derült ki pénteki facebookos bejegyzéséből.
"A légitársaság, akinél vettem a jegyeket Brazíliába, közölte velem, hogy nem érvényes a repjegyem úgy, hogy volt róla számlám, volt helyem, foglalási számom, biztosításom, tehát gyakorlatilag mindenem megvolt, ami szükséges lehet. Ez tegnap délután történt. Azóta folyamatosan keressük a lehetőségeket, hogy eljuthassak Brazíliába, az egyetlen megoldás pedig a következő: Montreal-Frankfurt-Budapest, innen az olimpiai géppel irány Rio" – írta péntek délelőtt Babos Tímea.
A teniszezőnek ráadásul a riói olimpia előtt lesz még egy versenye Florianopolisban, úgyhogy miután megérkezik az olimpiai faluba, repülhet rögtön a verseny helyszínére, majd vissza Rióba.
Szoros lesz a menetrend azért is, mert az olimpián augusztus 6-án indul a tenisztorna.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.