Újabb világbajnokságot rendez Budapest 2018-ban

A Nemzetközi Birkózószövetség döntése alapján Budapesten rendezik meg a 2018-as világbajnokságot – jelentette be pénteken Németh Szilárd, a magyar szövetség elnöke.

  • MTI MTI
Újabb világbajnokságot rendez Budapest 2018-ban

A Magyar Birkózószövetség elnökségi ülése után a sportvezető elmondta, hogy csütörtök este kapták meg a nemzetközi szövetség elnökének, Nenad Lalovicnak a levelét, melyben a sikeres pályázatról értesítette őket.

A sportág csúcseseményének legutóbb 2013-ban volt házigazdája a magyar főváros. A 2018-as vb várhatóan október második felében lesz Budapesten.

2017-ben a vizes vb-t rendezik Budapesten.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.