Dárdaiék a dobogón: hazai pályán makulátlanok

Továbbra is tapadnak a Lipcsére és a Münchenre a fővárosiak. Kemény mérkőzésen győztek hazai pályán.

  • hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI
Dárdaiék a dobogón: hazai pályán makulátlanok

A Dárdai Pál által irányított Hertha BSC 2-1-re nyert a vendég Mainz ellen a német labdarúgó-bajnokság 12. fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén, ezzel egyrészt őrzi százszázalékos hazai mérlegét, másrészt feljött a harmadik helyre a tabellán.

Nem indult fényesen a találkozó a magyar tréner csapatának: a vezetést a vendégek szerezték meg Seydel révén, de Ibisevic ezúttal is hozta remek formáját, így a berlinieknek még a szünet előtt sikerült egyenlíteniük. A második félidőben negyed óra után emberelőnybe kerültek a hazaiak Gbamin kiállítását követően, majd Ibisevic érdemben is büntette a vendégeket (2-1). A csatár azonban nem bírt magával, második sárgáját begyűjtve ő is mehetett zuhanyozni, így  mindkét csapat tíz emberrel fejezte be a meccset.

A következő fordulóban a Wolfsburg otthonába látogatnak, ahol hátrányt jelent a jó formában lévő Ibisevic eltiltása.

Huszti nagyon odatette magát, le is győzték a Dortmundot

Gólt lőtt és gólpasszt adott Huszti Szabolcs a Dortmund elleni meccsen.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.