Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Péntek este engedik ki a kórházból Lovrencsics Gergőt, a Ferencváros labdarúgóját, aki a szerdai Magyar Kupa-döntőn egy ütközés után eszméletlenül terült el a földön. Már sokkal jobban van.
"Gergő agyrázkódást szenvedett és elveszítette az eszméletét. Gyorsan stabilizálni kellett a fejét és a nyakát, megvizsgálni a légzését, illetve, hogy szabadok-e a légutak" – nyilatkozott az FTC honlapján csütörtökön Pánics Gergely csapatorvos. Az volt a legfontosabb, hogy a válogatott játékos mielőbb kórházba kerüljön. "Az orvosi stábunk a már begyakorolt forgatókönyv szerint rendkívül magabiztosan és gyorsan ellátta a játékost, aki az eset után nem sokkal már a mentőben volt" – tette hozzá.
A Vasas ellen tizenegyesekkel megnyert Magyar Kupa-döntő 89. percében a középpályás az angyalföldiek játékosával, Murka Benedekkel ütközött a levegőben.
Lovrencsics elmondta, már sokkal jobban van, sőt az első hírekkel ellentétben az orra sem tört el. "A CT sem mutatott ki semmit, az orvosok szerint azonban holnap estig bent kell maradnom, vár rám még néhány vizsgálat, de én már ma nagyon mennék haza" – tette hozzá a futballista, akinek vasárnap született meg a kisfia.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.