Másodszor sikerült idén Piros Zsombornak olyan eredményt elérnie, amit fiatal magyar teniszezőnek eddig nem. Az év elején egyéniben megnyerte az ausztrál nyílt teniszbajnokság junior tornáját, vasárnap pedig egyéni Európa-bajnok lett a 18 év alattiak között.

A Magyar Teniszszövetség közlése szerint Piros a svájci Klostersben megrendezett salakpályás tornán aratott győzelmet, Marozsán Fábiánnal párosban pedig bronzérmes lett.
A magyar teniszező második kiemeltként versenyzett az Eb-n, ahol szettet sem veszítve diadalmaskodott. A döntőben pedig az első helyen kiemelt Moutet-val találkozott, akit az Ausztrál Open elődöntőjében is legyőzött.
A balkezes francia ezúttal is megnehezítette a magyar játékos dolgát, legyőznie azonban nem sikerült. Piros 6:4, 7:5-re nyert, és olyan nagyságok nyomdokaiba lépett, mint Ivan Lendl, Mats Wilander, Albert Costa, Carlos Moya vagy Robin Söderling.
U18-as Eb-n nyertek már magyar teniszezők, de csak lányok. Mandula Petra 1996-ban, Szávay Ágnes 2005-ben, Bondár Anna pedig 2015-ben győzött. A fiúk között eddig a legjobb helyezést Fucsovics Márton érte el 2009-ben, ő kikapott a döntőben.