Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
A felcsútiak trénere a Diósgyőr elleni meccs után "a játékvezetők működésére negatív kijelentést tett".
Százezer forintra büntette a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága Pintér Attilát, a Puskás Akadémia vezetőedzőjét.
A felcsúti tréner "a Diósgyőr elleni mérkőzés után adott nyilatkozatában a játékvezetők működésére negatív kijelentést tett", ezért kell fizetnie – fogalmaznak az MLSZ honlapján.
Pintér Attila azt mondta: „Azt nem hallgatom el, hogy ismét tizenegyest vett el tőlünk ugyanaz az alapvonali segítő, aki a Videoton ellen is. Ez már az ötödik meccs volt, amibe 'keményen' belenyúltak”. A fegyelmi bizottság szerint ennek olyan negatív üzenete volt, amely alkalmas lehet arra, hogy hosszabb távon a játékvezetőkkel, a szövetséggel szembeni bizalmat is megingassák.
A játékosok közül a diósgyőri Szarka Ákos "a játékvezető személyére sértő kifejezést használt", ezért három mérkőzésre szóló eltiltást kapott.
A klubok közül ezúttal csak a DVSC-t büntette a fegyelmi bizottság: a debrecenieknek visszaesőként 200 ezer forintot kell fizetniük azért, mert szurkolóik pirotechnikai eszközöket használtak és szidalmazták az ellenfelet.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.