Nagyon sokba kerül Evrának, hogy lerúgta a szurkolóját
Az idény végéig eltiltotta az európai klubfutballtól Patrice Evrát az európai labdarúgó-szövetség.
MTI
Az UEFA döntése értelmében az égisze alá tartozó mérkőzéseken 2018. június 30-ig nem léphet pályára a 36 éves futballista, akit emellett 10 ezer euróra is megbüntetett. Ez azt jelenti, hogy nemzeti bajnokságokban és kupasorozatokban szerepelhet a 81-szeres francia válogatott védő.
Az ítélet kihirdetése után nem sokkal a játékos klubja, az Olympique Marseille bejelentette, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott Evrával.
A rendkívül súlyos büntetést azért kapta Evra, mert ahogy megírtuk, a múlt csütörtökön, a Guimaraes elleni Európa Liga-találkozó előtt megrúgta saját csapata egyik szurkolóját, amiért a drukkerek a futballistákat szidalmazták. Az erőszakos cselekmény miatt a játékvezető kizárta a mérkőzésről a korábbi Juventus- és Manchester United-védőt, így ő lett a sorozat történetének első olyan játékosa, akit már az előtt kiállítottak, hogy pályára lépett volna.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.