Babos Tímea az első körben kikapott Wimbledonban

Babos Tímea a hétfői első fordulóban búcsúzott egyesben a wimbledoni teniszbajnokságon.

  • MTI MTI
Babos Tímea az első körben kikapott Wimbledonban

A világranglistán 38. magyar játékos és ellenfele, a rangsorban 34. ukrán Leszja Curenko most találkozott ötödször: eddigi összecsapásaikon háromszor Babos nyert, legutóbb, idén Hobartban viszont 29 éves riválisa volt a jobb.

Wimbledoni találkozójukon először a soproni teniszező veszítette el adogatását, ám 3:3-nál már ismét egyenlő volt az állás. Curenko ezt követően a legjobbkor, 5:5-nél brékelte ismét riválisát, s 46 perc után előnybe került - a viadal honlapja szerint.

A második szettben nagyon rosszul kezdett a 25 éves magyar teniszező, kétszer is elveszítette adogatását, és bár bréklabdákig még eljutott, Curenko könnyedén, 74 perc alatt lezárta az összecsapást.

Babos a mérkőzésen 34 ki nem kényszerített hibát követett el, riválisa mindössze 18-at.

A magyar játékos párosban is érdekelt, ott a francia Kristina Mladenoviccsal alkotott duója első kiemeltként egy japán kettőssel kezd majd.

  Eredmény, 1. forduló (a 64 közé jutásért):
  nők:
  ----
Leszja Curenko (ukrán)-Babos Tímea 7:5, 6:2

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.