Újra találkozik nagy ellenfelével Fucsovics Márton

A magyar teniszező a dohai tornán jutott tovább.

  • MTI MTI
Újra találkozik nagy ellenfelével Fucsovics Márton

Novak Djokoviccsal mérkőzik majd a negyeddöntőbe jutásért Fucsovics Márton az 1,3 millió dollár (365 millió forint) összdíjazású keménypályás dohai férfi tenisztornán. A 14-szeres Grand Slam-győztes világelső szerb a keddi játéknapon a várakozásnak megfelelően nagyon könnyedén verte a bosnyák Damir Dzumhurt.

Fucsovics augusztus végén az amerikai nyílt bajnokság első fordulójában találkozott Djokoviccsal, akitől négy szettben kikapott.

A magyar teniszező magabiztos játékkal jutott be a nyolcaddöntőbe: a világranglistán 36. helyezett magyar játékos a keddi mérkőzés nyitószettjében 3:3-as állásnál vette el először a rangsorban 60. ellenfele adogatását, majd 5:3-as vezetésénél még egyszer. Harminchárom perc alatt került játszmaelőnybe, és újabb negyven percre volt szüksége a győzelem kiharcolásához.

A második szettben 1:1-nél sokat kellett küzdenie saját szervajátékáért, Copilnak többször volt bréklabdája, de a magyar teniszező végül sikerrel járt, aztán rögtön elvette ellenfele adogatását, ezzel gyakorlatilag el is döntötte a mérkőzést.

Fucsovics párosban az argentin Guido Pellával hétfőn negyeddöntőbe jutott, ahol a Santiago Gonzalez, Aisam-Ul-Haq Qureshi mexikói, pakisztáni kettőssel mérkőzik majd meg.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.