szerző:
hvg.hu

A 21 éves magyar párbajtőröző az orosz Szergej Bidát győzte le egy rendkívül fordulatos mérkőzésen.

Drámai asszóban 15-14-re győzött a döntőben a fiatal magyar, aki kétszer is fordított orosz ellenfele ellen.

A győzelem után ennek ellenére úgy fogalmazott, végig azt érezte, hogy nincs gond, meg tudja csinálni.

A fináléban a balkezes Bida vitte be az első találatot 35 másodpercnyi tapogatózás után, de Siklósi hamar egyenlített, majd átvette a vezetést, az első szünetre pedig két tusos előnyt dolgozott ki (4-2).

Az újrakezdésnél ismét az orosz talált először - miután Siklósi támadása a fegyvere kosarán csattant, az ellentámadása sikeres volt -, a magyarnak azonban volt gyors válasza. Nem így a következő három Bida-tusra, amellyel az orosz, egy perccel a második szakasz vége előtt átvette a vezetést (5-6).

Siklósi nem talált rést Bida védekezésén, aki így további két ponttal ellépett, mindkettőt a magyar indításából szerezve, a második szünetre így 5-8-nál vonultak le a párbajtőrözők.

A rövid pihenő után a magyar vált kezdeményezőbbé, határozottabban indult meg előre, és megpróbált azzal élni, amivel korábban az orosz több tust is szerzett rajta: a pást végére szorította, majd egy gyors támadással talált.

Másfél perccel a vége előtt sikerült egyenlítenie (9-9), a vezetést azonban nem tudta átvenni, sőt: Bida ismét lendületbe került, és megint ellépett két tussal.

Siklósi kapaszkodott, találata után azonban az orosz a fegyvert tartó csuklóját találta el pimaszul, majd egy előkészítetlen rohamot megtorolva ismét kettőre növelte az előnyét.

Innentől azonban már a végig rendkívül higgadt magyar pillanatai következtek: előbb a maszkján találta el az oroszt, aztán egyetlen másodperccel az újraindítás után visszaadta a csuklótalálatot, majd Bida elöl lévő lábán a cipőt szúrta meg, ezzel 13-13-ra alakította az állást.

Húsz másodperccel a vége előtt még végigvitt egy sikeres támadást - a negyediket egyhuzamban -, végül egy együttes találattal megszerezte a világbajnoki címet.

A magyar a venezuelai Francisco Limardóval szemben izgalommentes, 15-10-es győzelemmel kezdte a napot a 64-es táblán, majd következett két olyan mérkőzése, amelyet hosszabbításban nyert meg. Az elsőt a Rio de Janeiróban olimpiai bajnok dél-koreai Park Szang Jung, a másodikat pedig a japán Jamada Maszaru ellen, egyformán 9-9 után 10-9-re. A negyeddöntőben könnyebben boldogult Bas Verwijlennel, a hollandot - aki az előző fordulóban Rédli Andrást győzte le ráadástussal - 15-8-ra verte.

A BHSE 21 éves vívója a döntőért az olasz Andrea Santarellivel vívott, és menet közben egy 12-0-s sorozatot produkálva 15-9-es sikerrel lépett tovább, majd a fináléban fordulatos küzdelemben, parádés tusokkal 15-14-re bizonyult jobbnak az orosz Szergej Bidánál.

Az övé a magyar válogatott második érme a hazai vb-n, miután csütörtökön a kardozó Szatmári András ezüstérmes lett.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Amerikai demokrata politikusok nyílt levelet írtak az Auróra ügyében

Amerikai demokrata politikusok nyílt levelet írtak az Auróra ügyében

Windows 10-et használ? Azonnal frissítsen, mert nagy lehet a baj

Windows 10-et használ? Azonnal frissítsen, mert nagy lehet a baj

Ez a fiatalember kiköpött David Bowie

Ez a fiatalember kiköpött David Bowie

Az EU második legnagyobb inflációja a magyar

Az EU második legnagyobb inflációja a magyar

Káosz és krízis, avagy a két Matteo háborúja Rómában

Káosz és krízis, avagy a két Matteo háborúja Rómában

Csoportos pert indítottak az Epic Games ellen a Fortnite miatt

Csoportos pert indítottak az Epic Games ellen a Fortnite miatt