Európa focizik
Egy hónapig a labdarúgásról szól Európa: egy év csúszással a járvány miatt, valamelyest módosult körülmények között, de itt a 2020-as foci-Eb. Ráadásul annyira itt van, hogy négy meccset Budapesten játszanak, a torna 24 csapata között pedig ott van a magyar válogatott is. Kövesse az Eb minden pillanatát, hírét a hvg.hu cikksorozatával.
Thiago Alcantara, a spanyol válogatott és a Liverpool világklasszis középpályása a foci-Eb elején úgy fogalmazott:
A mai futball sokkal gyorsabb és sokkal inkább a testi erőn alapul – kevesebb varázslatot és fantáziát látunk a pályán, a 10-es számú irányító szinte el is tűnt. A focistáknak több mindent kell csinálniuk, és azt gyorsabban. Nem kell cselezniük, mivel futnak. Elvesznek a játékmesterek, akik különlegesek, akik mernek levegőt venni a pályán. Az olyanok, akik lábbal nem elég gyorsak – akárcsak én –, fejben kell, hogy még gyorsabbak legyenek. Ez is, mint minden: alkalmazkodás.
Ha valaki nézte az Európa-bajnokság meccseit, aligha mulasztotta el azokat a momentumokat, amikre Thiago utalt. A torna embert próbáló játékot hozott: a legtöbb csapat öt hátvéddel áll fel, a szárnyvédők róják a kilométereket a vonal mentén, a középpályások egy másodpercre sem állnak meg, az öt csere pedig nem feltétlenül csak a Covid által megnehezített szezon miatt indokolt, hanem valóban szükség van rá.
Szabó Christophe futballszakíró szerint ez az állapot egy hosszú távú átalakulás kicsúcsosodása. A 2010-es évtized elejét meghatározó, Pep Guardiola-féle Barcelonát legtöbben a tiki-takával, a gyors és folyamatos labdamozgatással azonosítják, a legendás csapat viszont nem csak a passzjátékot forradalmasította:
Guardiola csapatának sikeressége nagyban rejlett a letámadásban és a labda nélkül is szervezett mozgásban – pontosan abban, ami a mai játékot is meghatározza.
Ez a mentalitás a letámadásban, illetve a labdavesztés utáni visszatámadásban öltött testet, a közelmúltban pedig pontosan erre építette fel a Liverpoolt is Jürgen Klopp. Ez a hozzáállás jócskán meghaladja a szervezettség 20–30 évvel ezelőtt ismert szintjét – mondja a hvg.hu-nak Szabó.
Ahogy Thiago is utalt rá, ez a stílus hatalmas terheléssel jár. A folyamatos mozgáshoz nemcsak sokkal jobb fizikum, de nagyobb gondolkodási kapacitás is szükséges: csak azok tudnak jeleskedni, akik bírják a testi és mentális terhelést. Szabó Christophe szerint a fizikai fejlődésnek jól látható jelei vannak: amíg korábban a konditerem-kultúra nem volt erős Európában, a fiatal játékosok, mint például Leon Goretzka, Thilo Kehrer komoly izomzatot növesztettek az elmúlt években, de például Sergio Ramos is megedződött. Ugyanez egyébként a támadóknál is látszik: a gyors megindulásokból előnyt kovácsoló Kylian Mbappénak és Mohamed Szalahnak is előnyére vált, hogy erősebb fizikummal nagyobb védőket is le tudnak rázni magukról.
Új felállás hódít
Bár nem egyenes út vezet a konditól a taktikához, kétségtelen, hogy az Eb-n hódító 3–4–3-as formáció nagyban épít a játékosok nagyobb teherbírására.
A 3–4–3-as felállásban három középső védő biztosítja a stabilitást, a középső (szaknéven libero) gyakran maga indítja el a támadásokat és játssza meg az első labdát. A négyfős „középpálya” két szélén a szárnyvédők a pálya szélén fel-alá futva folyamatosan alkalmazkodnak a játékhoz: védekezésben besegítve a beadások megakadályozásában, támadásban pedig tumultust okozva, így passzlehetőségeket nyitva az oldalvonal mellett. A középső középpályások egyike hátrébb helyezkedik el, míg a másik bejátssza a két tizenhatos közti területeket (szaknéven box-to-box középpályás), hatalmas fegyelmet és annál is több energiát igényelve. A támadótrió szélsői pedig akár befelé mozogva, akár a szélen maradva igyekeznek gólhelyzetbe hozni magukat, vagy a középen elhelyezkedő befejező játékost.
A Breaking the Lines szakblog szerint a felállás legnagyobb előnye a rugalmassága: a három védő biztos tartást ad egy kontratámadás esetén is, a szélsők és a középpályások folyamatosan változtathatják pozíciójukat a helyzettől függően, a csatár pedig játszhat klasszikus, a nagy labdákat megtartó éket (mint például Szalai Ádám), de a középpályára hátralépő és labdaügyesebb „hamis kilencest” is. A szerkezet sikerének és kudarcának viszont ugyanaz a kulcsa: a játékosoknak bírniuk kell a folyamatos mozgást és mentális strapát, különben könnyen cserben hagyják a védősort.
Szabó Christophe szerint az Antonio Conte 2016–17-es és Thomas Tuchel 2021-es Chelsea-je által tökéletesített formáció nagyon jó példaként szolgál: a kiscsapatok kevésbé képzett játékosokkal, de egy jól begyakorolt taktikával csodákra képesek, a nagyobbak pedig rendelkeznek a szükséges kulcsemberekkel a stratégia működéséhez. Erre tökéletes példa, amit a magyar válogatott csinált: rájátszva Szalai Attila labdakihozó képességeire és Szalai Ádám fizikumára, a szoros védekezésre építve Marco Rossiék profin lezárták a területeket, kontráknál pedig úgy játszották fel a labdát, hogy abból helyzet, de legalább pontrúgás legyen.
A fizikai játékkal és az ezzel összefüggő felállásokkal viszont egy negatív tendencia is jár, erről is beszélt Thiago: a klasszikus tízes pozíció (ahol régen Zinedine Zidane, Dennis Bergkamp vagy éppen Francesco Totti is játszott) megszűnni látszik, a középpályások sokkal inkább „gyomláló” feladatköröket töltenek be, mintsem kreatív támadó feladatokat. Egyre kevésbé van tere a védekezésben nem részt vevő, tilitolizós, cselezős játéknak, a mostani labdaügyes focisták (például Paul Pogba vagy Frenkie de Jong) is inkább hátulról cipelik fel a labdákat.
Örök körforgás
A jelen alapján azért nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni – teszi hozzá Szabó. A futballban, pláne az európai fociban ciklikusan, rövid térhódítás után egymást váltják a különböző stílusok, és az országok közötti átjárás és összefonódás ezt tovább gyorsítja. Ötven évvel ezelőtt nagy iskolákról, Duna-menti, angol, meg olasz futballról volt szó, azonban a 90-es évektől az átigazolásokat megkönnyítő Bosman-szabály lehetővé tette, hogy a játékosok nemzetközi szinten is könnyebben kicserélődjenek, velük együtt pedig az egymástól távol álló játékstílusok összemosódjanak.
Ezt a hatást felerősítette az internet és a közvetítések szélesebb körű elérése, a stílusjegyek elkezdtek egymás felé konvergálni, és standardizálódott a fizikai futball, felértékelődött a labda nélküli játék – fogalmaz Szabó. A most látható foci tehát sokkal inkább organikusan alakult ki, mintsem egy inspiráló csapat hatására, és ha marad is a kondira épülő játék a porondon, egészen biztos, hogy az arra épülő taktikák újra és újra megújulva váltják majd egymást.
