Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász 51 éves volt.
Elhunyt Csollány Szilveszter, az atlantai olimpia ezüst- és a sydney-i olimpia aranyérmes tornásza.
„A Magyar Torna Szövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság mély fájdalommal tudatja, hogy az olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász, Csollány Szilveszter 51 éves korában elhunyt. Az olimpiai bajnok tornász nemcsak sportolóként ért el kimagasló eredményeket, hanem kiváló férj és nagyon jó édesapa is volt” – olvasható a két szervezet közös közleményben.
A gyűrű egykori kiválósága koronavírus-fertőzés okozta betegség miatt került kórházba december elején. A családja semmit nem közölt az állapotáról. A Blikk úgy tudta, hogy a sportember életéért speciális lélegeztetőgéppel, úgynevezett műtüdővel küzdöttek.
Csollány Szilveszter 1970. április 13-án született Sopronban. A tornasporttal ötévesen, Győrben ismerkedett meg, ám nem tornász szeretett volna lenni, hanem – akárcsak a bátyja – focizni akart. A folytatásról édesanyja és az edzője győzte meg, amiben az is sokat segített, hogy már egészen fiatalon voltak sikerélményei a versenyeken.
1986-ban Budapestre költözött, az Újpesti Dózsa sportolója lett. Három évvel később került be a felnőtt válogatott keretébe, 1990-ben pedig először állhatott dobogóra a nemzetközi felnőtt mezőnyben, miután bronzérmet nyert az Európa-bajnokságon.
Szókimondó személyisége miatt, a szakvezetőkkel folytatott vitái után 1993-ban – már világbajnoki ezüst- és kétszeres Európa-bajnoki bronzérmesként, a barcelonai olimpia hatodik helyezettjeként – eltiltották, és fegyelmi büntetése miatt nem engedték indulni a vb-n.
Ennek nyomán az Egyesült Államokba költözött, és előbb St. Louisban, majd Sacramentóban oktatott. Nehéz körülmények között dolgozott, közben pedig egyedül, edző nélkül készült az atlantai játékokra. Ez az időszak megváltoztatta, fegyelmezettebbé tette. 1996-ban ezüstérmet nyert az olimpián.
Egy év múlva hazaköltözött és újra Magyarországon készült. A 2000-es sydney-i olimpián rendkívül tudatos, magabiztos versenyzéssel, látványos gyakorlattal, emlékezetes körülmények között lett aranyérmes.
A világversenyeken csak gyűrűn nyert érmeket, ezért manapság már sokan szerspecialistaként emlékeznek rá, pedig akkoriban erre még nem volt lehetőség.
A 2002-es debreceni világbajnokság megnyerésével teljessé vált a kollekciója, a következő évben egy olimpiai arany- és ezüst-, egy világbajnoki arany- és öt ezüst-, illetve egy Európa-bajnoki arany-, egy ezüst- és négy bronzérem után visszavonult, mert megelégelte a folytonos fogyókúrát, a kemény edzéseket. A motivációja is megkopott, hiszen mindent elért, amit akart.
Aktív versenyzőként az egész életét a torna töltötte ki, az edzések mellett nem volt ideje komoly tanulmányokat folytatni. A civil életben mégsem emiatt szembesült nehézégekkel. Anyagi problémái azután keletkeztek, hogy 2005 után – amikor már kapta az olimpiai életjáradékot – svájci frank alapú, biztosítással egybekötött hitelt vett fel a családi házára, amelynek törlesztőrészletei az egekbe szöktek a 2008-as gazdasági világválság után. Előfordult, hogy több egyszerre több állást kellett vállalnia a megélhetésért, dolgozott önkormányzat sportosztályán, játszótereket gyártó cégnél, volt újságíró és középiskolában testnevelő, másfél évig pedig egy kocsmában csapos, de így is nehezen éltek meg.
Gyerekek felkészítésével 2008-ban Sopronban kezdett foglalkozni, de saját tornaiskolája nem működött sokáig. 2011 és 2013 között Izlandon egy klubcsapatnál dolgozott, a felesége honvágya miatt tértek haza. Ezután másfél éven át Sopron és Svájc között ingázott, ahol szintén tornaedzőként dolgozott, ahogyan később Ausztriában is. Időközben a magyar szövetség segítségével a soproni klubhoz került, ám végül ott sem volt maradása, pedig tevékenységét a szövetségi kapitány is méltatta.
Később főállású édesapaként intézte négytagú családja dolgait, emellett az ELTE szombathelyi központjában külsős torna-szakoktatóként tanította a leendő testnevelő-tanárokat arra, hogyan oktassák majd a tornát, illetve Sopronban egy táncegyesületben tanított talajakrobatikát.
Vasárnap hajnalban megvolt az eszkaláció, két nappal később a kapituláció is – nem így képzelnénk két atomhatalom háborúját. Irán megrogyott, de ennek a háborúnak valójában aligha van vége.
Iránnak az lehet a fő tanulság a most véget érő háborúról, hogy atomfegyver nélkül nem tudja megvédeni magát.
Ez azért furcsa, mert másfél éve még ő kérte ezt. A magyar miniszteri biztos jelezte, hogy szó sem lehet a tárgyalások felfüggesztéséről.
Alapesetben a harcsa félénk állat, azonban ha a fészkét védi vagy fenyegetve érzi magát, támadásba lendül.
Az Átlátszó által indított per tárgyalására mást küldött maga helyett a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője.
Elemzésünk a Tisza és a Fidesz első szakpolitikai vitájáról.
