Eddig működött a moszkvai sportswashing, de Putyin mindent tönkretett
Vlagyimir Putyin a hatalomgyakorlás puha eszközeként mindeddig igen eredményesen használta a sportot. Országa csupán egy évtized alatt megrendezte az összes fontos sporteseményt, Ukrajna megtámadása miatt azonban ezen a téren is teljesen elszigetelődött.
„Felelősségünk, hogy kivegyük a részünket az Oroszország globális befolyásának korlátozására tett széleskörű erőfeszítésekből (...). Ilyesfajta védhetetlen és példa nélküli katonai agresszió esetén elfogadhatatlan lenne, hogy az orosz rezsim bármiféle hasznot húzzon az orosz és belarusz játékosok részvételéből.” Így indokolták a wimbledoni tenisztorna szervezői és az All England Club, hogy miért nem engedik pályára lépni az Ukrajna elleni háborút megindító, illetve abban segítséget nyújtó ország sportolóit az eseményen. Bár korántsem biztos, hogy például Danyiil Medvegyevnek, Andrej Rubljovnak vagy Viktorija Azarenkának tényleg ki kell hagynia a nagy hagyományokkal rendelkező megmérettetést, mivel más nagy teniszszervezetek nem értenek egyet a döntéssel és a belarusz szövetség is jogi lépéseket helyezett kilátásba, az angol szervezők célja világos: meg akarják akadályozni, hogy Moszkva rajtuk keresztül is folytathassa az úgynevezett „sportswashingot”, azaz a sport által mossa tisztára az imázsát, és barátságosabb arcát mutassa a valóságosnál, valamint a népszerűsége növelésére használhassa, ahogyan hosszú ideje teszi.
Mint például 2018-ban, amikor az oroszországi foci-vb nyitómeccse előtt Vlagyimir Putyin orosz elnök elégedett mosollyal az arcán tekintett körül a moszkvai Luzsnyiki Stadionban, megvárta, míg elül a taps, aztán köszöntőjében arról beszélt: a szervezés során mindent megtettek annak érdekében, hogy a résztvevők, a közreműködők és a szurkolók jól érezzék magukat Oroszországban – „a nyitott, vendégszerető és barátságos Oroszországban”. Aztán azt is kiemelte, hogy nem állhat a fociszerető emberek milliárdjai közé sem nyelvi akadály, sem ideológia, sem vallás – ebben rejlik e játék, és általában a sport ereje, amit meg kell őrizni, többek között „a béke és a népek közötti kölcsönös megértés erősítése érdekében”.
Nem Putyin az első, aki rájött, hogy a sport az úgynevezett soft powernek, a hatalomgyakorlás puha, erőszakmentes formájának az egyik eleme, s a nagy érdeklődésre számot tartó sportesemények megrendezésével és az azokon született szép eredményekkel bel- és külföldön is jó pontokat lehet szerezni – diktátorok és demokratikusan megválasztott vezetők sokasága élt és él ezzel. Ám ő az, aki hatalomra kerülése óta igyekezett a lehető leghatékonyabban kihasználni ezt az összefüggést. Ennek érdekében elérte, hogy Oroszország tíz éven belül szinte az összes nagy sportrendezvényt megszervezhesse. A nagy sorozat 2013-ban a moszkvai atlétikai világbajnoksággal kezdődött és a következő évben a szocsi téli olimpiával folytatódott. Akkortól Formula–1-es nagydíjat is rendeztek a Fekete-tenger partján fekvő üdülővárosban. 2015-ben Kazany adott otthont a vizes vb-nek, majd jött a jégkorong-vb, a konföderációs kupa és a 2018-ban a foci-vb. 2019-ben „csak” universiádét rendeztek, egy évre rá pedig következett volna a foci-Eb, amelyet végül 2021-re halasztottak. Az impresszív sort a labdarúgó Bajnokok Ligája döntője zárta volna idén májusban, annak a megrendezését azonban – sok más egyéb eseménnyel egyetemben – elvették Oroszországtól ugyancsak az Ukrajna ellen indított háború miatt.
Nincs még egy olyan ország, amely ennyi nagy jelentőségű sporteseménynek adott volna otthont ilyen rövid idő alatt, világos tehát, hogy a Putyin-rezsimnek célja volt mindezzel. T.J. Quinn, az ESPN újságírója, aki az elmúlt években sokat foglalkozott az orosz kormányzat és a sport kapcsolatával, történelmi távlatba helyezte az eseménysort. „A hidegháború során az Szovjetunió és az Egyesült Államok kapcsolatában a sport volt a harcmező, valójában ott zajlott maga a hidegháború. Minden alkalommal, amikor e két ország valamely csapata mérkőzött egymással, az volt a tét, hogy melyik rendszer különb: a kapitalizmus vagy a kommunizmus, a demokrácia vagy a tekintélyelvűség.” Magyarázata szerint az oroszok nagy része számára a Szovjetunió, majd a kilencvenes évek végén Borisz Jelcin hatalmának összeomlása azt jelentette, hogy a világhatalomnak számító országukat megfosztották az erejétől. Putyin arra jött rá, hogy a sport jó eszköz lehet: ha az országa újra világhatalommá nem is tud válni általa, ennek a látszatát megtereremtheti vele.
Az erő demonstrálása a külvilágnak és a hazai közönségnek egyaránt szól. A nemzetközi közösség felé azt sugározza, hogy Oroszországot igenis komolyan kell venni, az oroszok pedig megtapasztalhatják, hogy a vezetőjük még erre is képes: megszerezni és megszervezni nekik a világ legfontosabb sporteseményeit.
Putyin, a sportember
A sport(osság) Putyin számára nem csupán a rezsimje legitimációs eszközeként szolgál, a saját imázsát is építgeti vele. A maszkulinitás, az egészséges és fiatalos fizikum hangsúlyozása rendkívül fontos számára, mind a szavaival, mind a tetteivel igyekszik erőt, határozottságot sugározni.
Ráerősítésként e tulajdonságokra, felvételek sokasága készült róla sportolás közben: a meztelen felsőtestű elnök Dél-Szibériában lovagol és horgászik a vakációja alatt, jeges vízbe merül, fekvőtámaszozik. Dzsúdózik, szambózik, taekwondózik. Előbbiről, amelyet tinédzser kora óta űz, társszerzőként több könyvet is írt, régi edzőtársai közül pedig többen fontos pozíciókra és jelentős vagyonra tettek szert.
Május 9-e környékén, amikor Oroszország a II. világháborúban a németek felett aratott győzelmet és az európai harcok végét ünnepli, Putyin rendszeresen részt vesz az általa alapított Orosz Éjszakai Hokiliga gálameccsén, amelyen az ellenfelei többek között korábbi orosz válogatott, az NHL-ben és a KHL-ben is megfordult játékosok. Ennek ellenére általában ő üti a legtöbb gólt. 2019-ben a csapata 14-7-re győzött, az ő nevéhez nyolc gól fűződött, védelmi minisztere, Szergej Sojgu pedig hárommal járult hozzá a diadalhoz. Igaz, az ünneplésbe némi hiba csúszott: tiszteletköre közben Putyin nem vette észre, hogy a jégre a szervezők a meccs után szőnyeget terítettek, ő pedig lazán rákorcsolyázott és orra bukott benne.
Tavaly év végén, miután hivatalos megbeszélést folytattak az év elejére tervezett hadgyakorlatról – amelyről aztán kiderült, hogy valójában az Ukrajna elleni offenzíva előkészítéseként szolgált –, Aljakszandr Lukasenka belarusz elnökkel is hokizott egyet Putyin. Ő hétszer, Lukasenka kétszer volt eredményes.
Kerül, amibe kerül
Bár Oroszország sikersorozata a rendezői pályázatokon felvet bizonyos kérdéseket, vádat konkrétan csak a 2018-as (és aztán a katari 2022-es) világbajnokság odaítélésének ügyében emeltek, méghozzá az Egyesült Államokban. Az amerikai igazságügyi minisztériumnak az ügyben 2020. tavaszán született vádirata szerint a nemzetközi labdarúgó-szövetség (FIFA) végrehajtó bizottságának több tagját is lefizették az oroszok és katariak annak érdekében, hogy az ő pályázatukra szavazzanak. A vádlottak között amerikai és spanyol televíziós vezetők, valamint egy dél-amerikai sportmarketing cég is van, ők intézhették a kifizetéseket. Mind Oroszország, mind Katar tagadta a vádakat.
A korrupció gyanúja vagy vádja azonban nem csupán a rendezési jogok megszerzésénél vetődött fel, masszívan jelen volt számos nagy rendezvény előkészületeinél is. A szocsi téli olimpiát például a tervek szerint 12 milliárd dollárból hozták volna össze, végül azonban több mint 50 milliárdot költöttek el rá. Putyin egyik legnagyobb akkori ellenfele, a később különös körülmények között meggyilkolt Borisz Nyemcov 2013-ban jelentést tett közzé, amely szerint az olimpiára fordított összegből 25-30 milliárd dollárt egyszerűen elloptak, s a pénz az elnökhöz közeli oligarchákat és cégeket gazdagította. Ehhez képest a foci-vb-re eredetileg szánt 10 milliárd és a becslések szerint végül ráköltött 14,2 milliárd közötti különbség már nem is tűnik olyan óriásinak.
Nincs határ
Mi sem mutat jobban annál, amikor egy politikus a nemzetnek dicsőséget hozó művészekkel, tudósokkal vagy sportolókkal fotózkodhat, s a világnak is megmutathatja: ezek vagyunk mi, jobbak mindenkinél. Az eredményesség érdekében mindent el is követett a putyini rezsim, de nem csupán a felkészülés körülményeinek javításával vagy sportszakmai fejlesztéssel: éveken át állami szinten szervezte a doppingolást, a rendszert pedig éppen Szocsiban járatta csúcsra. A hazai téli olimpián egészen addig merészkedtek, hogy a doppingminták ellenőrzéséért felelős labor munkatársai – az orosz titkosszolgálat közreműködésével és a sportvezetők tudtával – „tisztákra” cserélték az orosz olimpikonoktól begyűjtött mintákat, a dokumentációt pedig meghamisították. Ezzel a segítséggel a házigazda meg is nyerte a nemzetek versenyét: az orosz sportolók 13 arany-, 11 ezüst- és 9 bronzérmet szereztek, ennyire sikeresen korábban csak a Szovjetunió csapata tudott téli olimpián szerepelni. Az érmeseket hősnek kijáró fogadtatásban részesítették, Mercedes luxusautókkal jutalmazták, amelyeket Dmitrij Medvegyev akkori miniszterelnök adott át nekik.
A súlyos titok azonban nem maradt titok sokáig. Arra, hogy milyen széles körben és milyen segítséggel zajlott a doppingolás, 2015-ben derült fény, aminek nyomán később két aranytól, hét ezüsttől és egy bronztól fosztották meg az orosz versenyzőket. Az orosz atlétákat hamarosan eltiltották a versenyzéstől, csak egyéni felülvizsgálat után engedélyezték nekik a részvételt. 2017 végén a Nemzetközi Olimpiai Bizottság eltiltotta Oroszországot a részvételtől a pjongcsangi téli olimpián, 168 orosz versenyző mégis ott lehetett, semleges színekben. 2019-ben a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) négy évre kizárta Oroszországot mindenféle olimpiai és világbajnoki részvételtől, a nemzetközi Sportdöntőbíróság azonban egy évvel később megfelezte a büntetést. Putyin azt elismerte ugyan, hogy orosz sportolók tiltott szereket használtak, azt azonban tagadta, hogy a doppingolást állami szinten szervezték volna.
Elszigetelődés
Amennyire fontos volt Putyin számára a sport, annyira kellemetlen lehet most neki, hogy az Ukrajna elleni invázió nyomán sorra zárták ki az orosz sportolókat és csapatokat a különféle eseményekről és bajnokságokból, fosztották meg Oroszországot sportesemények rendezésének jogától, őt magát pedig különféle, a sporthoz kapcsolódó kitüntetésektől. A Nemzetközi Cselgáncsszövetség például előbb felfüggesztette tiszteletbeli elnöki tisztségéből és a sportág nagyköveti posztjáról, aztán el is távolította ezekből a pozíciókból.
Ahogy a Moszkvát sújtó gazdasági szankciók egységessége, úgy ez is meglephette valamelyest. Bár azt nem lehet állítani, hogy minden nagy sportszervezet és szövetség ugyanolyan elánnal állt ki Ukrajna mellett és az orosz agresszió ellen – a FIFA és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kínos óvatossággal nyúl minden, ezt érintő kérdéshez, és továbbra is igyekszik a sport politikamentességét hangsúlyozni –, a visszhang most mégis sokkal nagyobb, mint eddig bármikor.
Hol voltak a mostani válaszlépésekhez képest azok, amelyekkel 2008-ban szembesült Oroszország, amikor a pekingi olimpia második napján lerohanta Grúziát? Vagy amikor 2014-ben, nem sokkal a szocsi játékok lezárása után megkezdte a Krím bekebelezését, aztán orosz szakadárok Kelet-Ukrajna területéről lelőtték a Malaysian Airlines utasszállító járatát? Oroszország annak ellenére kapta meg egymás után a legnagyobb sportesemények rendezési jogát, hogy tisztán látszott: Putyin rezsimje antidemokratikus eszközöket vet be az ellenzéke és a kritikus sajtó elhallgattatására, üldözi az LMBTQ-embereket, kibertámadásokat indít más országok ellen és külföldön hajt végre célzott kivégzéseket. Akadtak ugyan bojkottfenyegetések, büntetésre felszólító hangok, de egészen a közelmúltig Moszkvában azt hihették, hogy talán még ezt is megússzák.
A Bajnokok Ligája-döntőjét elvették Szentpétervártól, az európai futballszövetség, az UEFA pedig szerződést bontott az orosz állami gázkereskedő vállalattal, a Gazprommal. Akárcsak az F1 vezetősége az Orosz Nagydíj szervezőivel. Az orosz futballválogatottat kizárták a katari vb pótselejtező-sorozatából, az orosz csapatokat a BL-ből és az Európa-ligából és sok más sportág kupáiból, eseményeiről. A szankciókkal sújtott orosz üzletembernek, Roman Abramovicsnak el kell adnia angol fociklubját, a Chelsea-t. A német klubok kirúgták az összes orosz tornászt. Orosz és belarusz úszók nem indulhatnak a budapesti vizes vb-n. A Z betűs öltözékben parádézó úszót, Jevgenyij Rilovot hosszú időre eltiltották. Mindez hosszú időre beárazta az orosz sportot: amíg a háború nem ér véget, az orosz sportolók és csapatok ellen alkalmazott szankciók várhatóan nem enyhülnek, ami jelentősen visszavetheti a fejlődésüket. Kérdés, hogy maguk az oroszok mit érzékelnek majd mindebből és kit tesznek felelőssé érte.
(Kiemelt képünkön: Vlagyimir Putyin orosz elnök (r) és Gianni Infantino FIFA-elnök (l) a 2018-as oroszországi labdarúgó-világbajnokság döntőjének díjátadó ünnepségén a moszkvai Luzsnyiki Stadionban 2018. július 15-én. Forrás: AFP / Sebnem Coskun)
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
A Nemzetközi Cselgáncs Szövetség felfüggesztette Vlagyimir Putyint tiszteletbeli elnöki tisztségéből
Ilyen következményei is vannak a háborúnak.
Az oroszországi nézők nem láthatták a Bayern győzelmét egy háborúellenes üzenet miatt
Az orosz Match televízió vasárnap félbeszakította a Bayern München-Bielefeld mérkőzés közvetítését, miután az egyik hirdetőtáblán megjelent „a Stop war Putin” szöveg.
