50 éves A cápa, amivel Spielberg a frászt hozta a strandolókra és örökre megváltoztatta Hollywoodot – 50 fontos tény egy fontos filmről
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A helyzet furcsaságát jelzi, hogy mindezt egy látványosan unatkozó rendező orra előtt sikerült eljátszani.
Szabálysértés miatt tettek feljelentést ismeretlen tettes ellen a Fradi–Újpest meccset biztosító rendőrök, miután a vendégszektorban, egy távirányító segítségével valaki beindított egy zöld füstbombát – írja a 444.
A füstbomba beindítását a tettes videóra is vette. A felvételen jól látszik, hogy miután beüti a DACAB kódot a kis távirányítón, néhány másodperc alatt zöld füstfelhő lepi el az újpestieknek kijelölt szektort. Vélhetően a „na, mi van” felkiáltás is a felvétel készítőjétől származik, amelyet egyébként megosztott a Fradi legnagyobb ultracsoportja, a Green Monters, majd aztán a Hungarian Fanatics is. A helyzet furcsaságát jelzi az is, hogy mindezt egy látványosan unatkozó rendező orra előtt sikerült eljátszani.
A meccset egyébként 1–0-ra a hazai Ferencváros csapata nyerte, miután a 92. percben egy újpesti védelmi hibát Tosin Kehinde használt ki és lőtt nagy gólt a bal felsőbe. Győzelmének köszönhetően a Ferencváros továbbra is 100 százalékos az NB I.-ben, 9 ponttal és egyel kevesebb lejátszott meccsel harmadik a négymeccses MTK és a Puskás Akadémia mögött. Az Újpest a tabella 10. helyén áll egy győzelemmel és három vereséggel a két újoncot, a Nyíregyházát és a Győrt megelőzve.
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A főpolgármester szerint a rendőrség egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
Közös főigazgatói kiállás nem lesz.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.
A szerelmes férfi egy Bécsben vett Sacher tortával repült Katarba kedveséhez.