És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
A szövetség várja a Molt is támogatói közé, ha már felbukkant Tadej Pogačar mezén a magyar cég logója.
„Ezekben a pillanatokban adunk fel egy álláshirdetést, amelyben az fog állni, hogy a Magyar Kerékpáros Szövetség főszponzort keres” – mondta Schneller Domonkos, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke a pénteki közönségtalálkozón.
A Telex cikke szerint azután merült fel a szokatlan szponzorkeresés, hogy a sportág minden idők egyik legnagyobbja, a szlovén Tadej Pogačar mezén egy magyar cég, a Mol logóját is viselte. A magyar állami olajtársaság nincs a magyar szövetség támogatói között.
Schneller szerint olyan cégeket várnak, akik eddig is szimpatizáltak a kerékpársporttal, de eddig valamiért nem nyitottak be a szövetség ajtaján. Emellett olyan vállalatokat is várnak, akik adott esetben már szponzorálják a kerékpársportot, mint például a hazai olajipari társaság, amelynek a logója ott volt Pogačar vállán, karján, „esetleg hátha lenne hajlandóság egy ilyen cégben, hogy ne csak a szlovén, hanem a magyar kerékpársportot is támogassa”.
Május óta tart a Mol együttműködése a szlovén kerékpárszövetséggel, ekkor lett a helyi leányvállalatuk a válogatott bronzfokozatú szponzora. Azt nem árulták el, hogy mekkora összegről van szó.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.