A New York Yankees megszerezte a magyar tehetség, Morua Márkó játékjogát.
A 16 éves Morua Márkót tavaly augusztusban a szintén az észak-amerikai profiligában (MLB) szereplő San Diego Padres szerződtette, de januárban kiderült, hogy adminisztrációs hiba történt, így a játékjog mégsem került a kaliforniai együtteshez. Ekkor jött képbe a Yankees, amely már korábban is figyelte a fiatal magyar elkapót, és egy tíznapos, mindenre kiterjedő tesztelés után szerződtette.
Morua Roberto, Márkó édesapja elmondta, hogy a megállapodás létrejöttekor Mario Garza, a New York-iak nemzetközi játékosmegfigyelő igazgatója úgy fogalmazott: Márkó leigazolásával megütötték a lottó főnyereményt.
A Sports Illustrated a honlapján azt írta, hogy a Yankees több mint félmillió dollárt fizetett a magyar tehetség játékjogáért. Összehasonlításképpen: tavaly a San Diego Padres 70 ezret kínált.
Más csapatok is tettek ajánlatot Moruáért, de a Yankees mindenkit megelőzött, miután jóval komolyabb összeget tett le az asztalra. Ez pedig mutatja, hogy mennyire hisznek a 16 éves magyar játékosban
- fogalmazott a lap.
Morua Márkó az első magyar, aki profi szerződést kötött egy MLB-csapattal. A New York Yankeeshez jövő januárban csatlakozik, addig - testvéréhez, Martinhoz hasonlóan - változatlanul egy dominikai akadémián készül.
A kubai gyökerű Morua Márkó nagyapja honosította meg Magyarországon a sportágat, egyúttal az első hazai egyesületet is ő alapította 1990-ben, Óbudán. Az Óbudai Baseball Klubban edzőként is dolgozott, s oroszlánrésze volt a Magyar Baseball Szövetség 1992-es megalapításában is. Morua Roberto hozzá hasonlóan elkötelezett híve a sportágnak, jelenleg az Óbudai Brick Factory Baseball és Softball SE elnöke, illetve a felnőtt, az U18-as, az U15-ös magyar válogatott kapitánya.
A New York Yankees az MLB történetének legsikeresebb csapata, rekordot jelentő 27 bajnoki címmel rendelkezik.