Fabrizio Romano: Gulácsi Péter a spanyol Villarrealhoz igazolhat

Az általában jól értesült Fabrizio Romano most a magyar kapusról osztott meg átigazolási pletykát.

  • HVG

A spanyol első osztályban szereplő Villarreal előrehaladott tárgyalásokat folytat Gulácsi Péterrel, már csak az utolsó feltételekben kell megegyezniük a kluboknak – írta pénteken a közösségi oldalán a futballvilág történéseiről általában jól értesült Fabrizio Romano.

A német Bild meg tudta erősíteni, hogy Gulácsi tárgyal a spanyol klubbal, azt viszont nem, hogy a kapus jelenlegi német klubja is egyeztetne a Villarreallal.

Gulácsi – aki tavaly májusban mondta le végleg a válogatottságot – 58 alkalommal szerepelt nemzeti színekben, jelenleg a német RB Leipzig kapusa. 2015-ben az osztrák Salzburgtól igazolt Németországba 3 millió euróért, azóta pedig az együttes alapembere lett, összesen 362 meccsen lépett pályára.

A Bild már tavaly is arról írt, hogy közeleghet Gulácsi távozása, akkor az angol Tottenham volt a legkomolyabb érdeklődő, azonban a lipcseiek meggyőzték, hogy írjon alá még egy évre, jelenlegi szerződése 2027 februárjáig szól.

A Villarreal az európai topbajnokságnak számító spanyol La Liga harmadik helyén végzett az előző szezonban, amivel bejutott a Bajnokok Ligájába (BL) is. Erről a Lipcse épphogy lemaradt, a tavalyi Bundesliga-szezont az ötödik helyen zárták, amivel már pont nem jutottak be a BL-be.

https://hvg.hu/elet/20251121_gulacsi-peter-friderikusz-sandor-kapus-foci-leipzig-magyar-valogatott

Nyitóképünk illusztráció. Fotó: AFP / Ronny Hartmann

Hozzászólások