Most jelent meg Csendben a csúcsra című életrajzi könyve, ennek apropóján adott interjút Gulácsi Péter, a RB Leipzig labdarúgója Friderikusz Sándornak. A kapus, aki májusi visszalépéséig 58 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban, azt mondta, régi álma volt kötetbe foglalni az élet- és karriertörténetét, amelyet odaadhat a gyerekeinek, unokáinak, és reméli, hogy a leírtakból a fiatal sportolók is tudnak majd meríteni.
Kiderült: az értelmiségi családból származó, remek matekos kis Gulácsi nagyon aktív gyerek volt, s amikor a BVSC-pálya mellé költöztek, kipróbálta a labdarúgást. Csendes, visszahúzódó természetéből fakadóan azonban nem tudott érvényesülni a gyerekfoci-hangyabolyban, így találta meg a kapus szerep, ahol a jellemvonásai inkább előnyt jelentettek. A szülei támogatták a sportkarrierjét, de volt egy kimondatlan elvárásuk: első a tanulás, amíg kitűnőek a tanulmányi eredményei, focizhat. Amikor aztán a budapesti Radnótiból az agárdi futballakadémiára került, egyezséget is kötöttek: néhány év múlva megnézik, hol tart a karrierje, s az alapján döntenek a folytatásról. Hiszen a tanuláshoz még akkor sem lesz késő visszatérni.
Azt is elárulta, hogy leginkább az építészet érdekelte és érdekli még ma is, ha nem labdarúgó lenne, a legnagyobb valószínűséggel arra a pályára lépett volna.
„Aki ezt a posztot választja, tudnia kell, mire vállalkozik” – felelte, amikor Friderikusz a kapusok magányosságáról kérdezte. Neki – magyarázta – mindig is tetszett az a felelősség, ami ezzel jár, még akkor is, ha rajtuk sokkal nagyobb a teher és könnyebben elmehet a meccs, mint a csatárokon. És mégis azokat ünneplik sztárként, ha gólt lőnek.
A legjobb játékosok legfontosabb tulajdonsága szerinte az, hogy a legkiélezettebb helyzetben tudják hozni a legjobbjukat. A nyomás elviselésében neki sokat segít a vizualizációs módszer: a meccs előtti este elképzeli a stadiont, gondolatban végigveszi azokat a helyzeteket, amelyekbe belekerülhet, s a meccsnapon ezt még két alkalommal lejátssza magában. Az öltözőben mindig ugyanabban a sorrendben teszi fel a sípcsontvédőt, köti be a cipőjét, s mielőtt leveszi a jegygyűrűjét, háromszor megpuszilja. „A családom nagyon fontos a számomra, a közös jövőnkért teszem, amit teszek, ez ad erőt” – tette hozzá.
Arról, hogy bár éveken át volt a Liverpool labdarúgója, mégsem léphetett pályára az első csapatban, azt mondta: sokat fejlődött Angliában, de egyszerűen nem állt készen rá, fényévekre volt attól, hogy az akkoriban kétszer is Bajnokok Ligája-döntőt játszó együttesben szerepeljen. Bár úgy érezte, Rafa Beníteznek volt terve arra, hogyan építse fel, az utódaira ez már nem volt jellemző, így tőlük már ő kérte, hogy adják kölcsön olyan együtteseknek, ahol folyamatosan lehetősége van a játékra. Sokáig bízott abban, hogy eljön az ideje a Liverpoolban, 21-22 éves korában viszont már látta, hogy lépnie kell, s végül maga döntött úgy, hogy távozik. Amellett, hogy világsztárokkal készülhetett a világ egyik legjobb bajnokságában, abban az időszakban azt is megtanulta, hogyan érdemes klubot váltani. Akkor alakította ki magában az ötmeccses szabályt, vagyis hogy az első öt mérkőzésen nem kockáztat a kapuban, ha ugyanis azt látják, hogy nem megbízható, gyorsan elveszítheti az edző bizalmát.
Arra a felvetésre, nincs-e hiányérzete amiatt, hogy ő Lipcsében maradt, miközben Szoboszlai Dominik a Liverpool meghatározó játékosa lett, úgy felelt: nagyon boldog és elégedett a karrierjével, büszke arra ahová és ahogy eljutott. Aztán hozzátette azt is, hogy míg Szoboszlaiban látja az ösztönös tehetséget, zsenialitást, addig magáról úgy tartja, hogy elsősorban a kemény munka, a fegyelem, a kitartás és az alázat miatt jutott előre. Az ő személyisége ezért is passzol inkább a kapus poszthoz, a középpályásé pedig sokkal inkább ahhoz, hogy „szupersztár legyen”.
Szóba került a 2022. októberi térdsérülése is, amely miatt egy teljes évet ki kellett hagynia, aztán még három-négy hónapba telt, mire úgy érezte, újra formába lendült. A legfontosabb, amit ebben az időszakban megtanult magáról, az az, hogy
én a futballtól függetlenül is értékes ember vagyok. A sérülésig akkor éreztem magam értékesnek, amíg jól teljesítettem (…), aztán kihúzták alólam a futballt, és helyre kellett magamban tennem, hogy mit érek valójában”.
Friderikusz kérdezte azokról a szurkolókról is, akik rasszista, kirekesztő, homofób megnyilvánulásokat engednek meg maguknak a válogatott mérkőzésein. Gulácsi szerint ezt a fajta viselkedést a csapat a Magyar Labdarúgó-szövetséggel együtt próbálja kizárni a stadionból, „ebben nincs tolerancia”. Úgy látja, hogy az utóbbi években javult a helyzet, de még mindig vannak olyan rigmusok, amelyeknek nem kellene elhangozniuk. Elismerte ugyanakkor, hogy a tábor adja a a szurkolás ritmusát, menetét, az kelti életre az egész stadiont. Éppen ezért valahogyan meg kellene találni a középutat: „a kirekesztő dolgokat kitiltani, minimalizálni és megszüntetni, a ránk jellemző, az összetartozást erősítő dolgokat viszont megtartani”.
A műsorvezető többféleképpen is feltette azt a kérdést, hogyan élik meg a játékosok, hogy miközben óriási pénzek ömlenek a sportba, az ott elért sikerek gyakran politikai színezetet kapnak, illetve hogy a miniszterelnök „ránehezedik” a magyar focira. Gulácsi itt óvatosan fogalmazott. Azt mondta, pozitívnak tartja az infrastrukturális fejlesztéseket, mert segítik a teljesítményt, ám utalt arra is, hogy a politika és az állami pénzek jelenléte a futballban és az egész magyar sportban okozhat külső nyomást és konfliktusokat.
A kapus 2021 februárjában a feleségével közös képet posztolt a Facebook-oldalán, amelyhez azt írta: „A család az család – ez nem is lehet kérdés”. Megnyilatkozása kiállás volt a szivárványcsaládok mellett, ami azután kezdett teret nyerni, hogy az Alaptörvény kilencedik módosításába egyebek mellett bekerült a szülők nemének rögzítése és a család definíciója, valamint az a kitétel, hogy „Magyarország védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát, és biztosítja a hazánk alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést”.
A labdarúgó a közösségi médiában durva támadásokat kapott ezután, amelyek némileg váratlanul érték, és amelyekre sokáig nem reagált. Most azt mondta, tudatosan döntött úgy, hogy nem nyilatkozik erről, amíg a válogatottban szerepel, mert nem akarta maga ellen fordítani a szurkolók egy részét. A kiállása idején a csapat a részben Magyarországon rendezett Európa-bajnokságra készült, ezért is tiszteletben kellett tartania a nemzeti érdeket. Most már sokkal szabadabban megnyilvánulhat, mert a válogatott felé megszűnt ez a fajta kötelessége – magyarázta.
Magáról az üzenetről pedig azt mondta, az volt a céljuk, hogy egy számukra fontos erkölcsi és társadalmi témában, ahol érzésük szerint az értékrendjükkel ellentétes dolog történt, hallassák a hangjukat, és olyan értékeket közvetítsenek, amelyeket a gyerekeiknek is próbálnak átadni.
Ez a szeretet, az elfogadás, az egymás iránti tisztelet, a nyitottság, ami mentén mi is élünk”.
Hozzátette, a nővére gyermekotthonokban dolgozott, így nekik is volt némi rálátásuka az ottani állapotokra. „Hogy egy gyermek szerető családban nőhessen fel, annál fontosabb dolog nincsen. Szerintem ezt az esélyt elvenni a gyerekektől nem politikai, hanem egyszerűen erkölcsi kérdés” – jelentette ki.
Azt is megjegyezte, hogy sokan gratuláltak neki mind a megnyilatkozásához, mind az általa közvetített értékrendhez, mert
ki az, aki nem szeretne szeretetben, tiszteletben, elfogadás mellett élni? Ilyen ember szerintem a világon nincsen. Éppen ezért nem volt sose az bennem, hogy bárcsak ne tettem volna ezt a kijelentést”.
Friderikusz megkérdezte tőle, volt-e a támadásoknak közük ahhoz, hogy lemondta a válogatottságot, amire nemmel válaszolt. A döntésének – mondta – két indoka volt: hogy több időt akar tölteni a családjával, és mert minél tovább egészséges akar maradni, hogy játszhasson még.
Azt is elárulta, hogy a jövőjét a futballban képzeli el, de nem elsősorban edzőként, az szerinte kiszámíthatatlan pálya, számára pedig fontos a stabilitás és a biztonság.
