Gergely Zsófia

Gergely Zsófia
Szájába dugott fegyverrel lőtték meg a kiskutyát, a rendőrök szerint ez nem állatkínzás
 

Szájába dugott fegyverrel lőtték meg a kiskutyát, a rendőrök szerint ez nem állatkínzás

Sörétes puskával akartak kivégezni egy alig féléves kiskutyát, a rendőrség szerint azonban nem történt semmi, az állatkínzás miatt indult nyomozást lezárták. A szétroncsolt fejű állatból kioperált lövedéket meg sem nézték, kirendelt szakértőjük pedig azt állapította meg, hogy bizonyára autó üthette el a kutyát. Az állatvédők szerint általános gond, hogy a hatóságok nemcsak hibáznak, hanem nem is akarnak nyomozni, így a legdurvább állatkínzók is megússzák. Annyira, hogy egyszer még kismacska halára taposását is elintézték azzal, hogy az csak eutanázia.


125 milliót fizetett az I. kerület egy ingatlanrészért, csak éppen Mészáros Lőrinc koktélbárja van a helyén?
 

125 milliót fizetett az I. kerület egy ingatlanrészért, csak éppen Mészáros Lőrinc koktélbárja van a helyén?

Létezik egy Orbán Viktor hivatalára néző, tetőteraszos közösségi rész az Oxygen Wellness fitneszközpontban, amit az I. kerületiek használhatnának? Csak éppen nem is tudják, hogy ezt 125 millió forintért „megvette” az önkormányzat? A budavári önkormányzat szerint ez a helyzet, csakhogy amikor elmentünk megkeresni ezt a köztulajdont, végül Mészáros Lőrinc Skybar nevű koktélbárjánál kötöttünk ki. A hvg360 által megszerzett bizonyítékok alapján csak az biztos, hogy az építési engedély rejtélyes módon eltűnt, a kerületi iskolásoknak ígért tanuszodából semmi nem lett, és azt a kosárlabdapályát sem találtuk sehol, amit az Oxygen Wellness üzemeltetőjének kellett (volna) építenie.


Igazi pisztolynak látszó airsoft fegyver okozott riadalmat az Óbudai Waldorf Iskolában
 

Igazi pisztolynak látszó airsoft fegyver okozott riadalmat az Óbudai Waldorf Iskolában

Általános iskolások találtak meg egy légfegyvernek minősülő airsoft pisztolyt az Óbudai Waldorf Iskolában kedden. A diákok igazi Glocknak nézték a fegyvert, és otthon elmesélték a dolgot. Amikor egy aggódó szülő jelzésére megkerestük az intézményt, rendőrt hívtak, így derült ki, hogy pontosan miről van szó, és mi történt. Az igazgató belső vizsgálatot indít, és valószínűleg a házirendet is szigoríthatják.


„Egy igazi paranoid, hülye, tipikus magyar szituáció” – kitört a belháború a legendás Fészek Klubban
 

„Egy igazi paranoid, hülye, tipikus magyar szituáció” – kitört a belháború a legendás Fészek Klubban

Áll a bál a Fészek Művészklubban, miután egy tagokból és vendéglátós vállalkozókból álló csoportosulás váratlanul leváltotta a művészekből álló elnökséget. Az ügyben bírósági eljárás is indult. Van, aki azt állítja, hogy fizikai összetűzés is volt, a hírbe hozott fél ezt tagadja. De hogy süllyedt a kocsmai csetepaték szintjére a kultúra epicentrumának számító Fészek, és mit keresnek a kapujában verőembernek kinéző biztonságiak? Kérdés az is, hogy valójában mennyire az egyesületért, és mennyire a milliárdokat érő, kerthelyiséges, belvárosi műemlék épületért dúl a harc.


162 milliós kártérítés jár a West Balkánban meghalt lányok családjának
 

162 milliós kártérítés jár a West Balkánban meghalt lányok családjának

Összesen 110 millió forint kártérítést, ennek mostanra több mint 52 millió forintot kitevő kamatát és további 1,5 millió forint költségtérítést kell megfizetnie a West Balkán-ügy három elítéltjének, derül ki a hvg360 birtokába került elsőfokú ítéletből. A 13 évvel ezelőtti tragédiában három fiatal lányt halálra préselt a tömeg, közülük kettőnek a családja perelte be a börtönből már rég kiszabadult felelősöket. Az egyik áldozat szülője lapunknak azt mondta, a majdnem egy évtizedig tartó polgári per soha nem a pénzről szólt, és szerinte úgysem tudják majd behajtani a kártérítést. Az ítélet mindenesetre már jogerős, mert senki nem fellebbezett.


 

"Hősiesen viselték a gyerekek a gyomortükrözést" – kódolva volt az óvodai mosogatószeres baleset

Várható volt, hogy valami baj történik abban a pilisborosjenői óvodában, ahol a gyerekek zabkásájára tévedésből mosogatószert szórtak porcukor helyett február végén. Az intézményben ugyanis több mint fél éve teljes a káosz az elhúzódó építkezés miatt: a gyerekek kenyerét a folyosón kenték, a betont olyan zajjal vésték, hogy az ovisok éjjel is felsírtak, máskor véletlenül elvágták a gázvezetéket. A hvg360 a szülőknek szánt belső levelezésből és egy sor háttérbeszélgetésből derítette ki, mi történt pontosan a Mesevölgy Óvodában.


A nyelvész szakvélemény szerint nem Czeglédy Csaba írta az
 

A nyelvész szakvélemény szerint nem Czeglédy Csaba írta az "ördög ügyvédje" blogot

Igazságügyi nyelvész szakértő bevetésével vizsgálták a nyomozók, vajon Czeglédy Csaba írta-e azokat Az ördög ügyvédje blogon közzétett bejegyzéseket, amelyek Borkai Zsolt volt győri polgármester lemondásához vezettek – derül ki a hvg.hu birtokába került szakvéleményből. A nyelvi profilozás azzal az eredménnyel zárult, hogy valószínűleg nem a baloldali politikus-ügyvéd a szerzője a „fideszes nagykutyák” lebuktatását tervező blognak. Czeglédy viszont feljelentést tervez, mert olyan, még a bebörtönzése alatt postázott levelét is felhasználták a vizsgálathoz, amelyik szerinte meg sem lehetne a hatóságoknál.


Várakozás feletti hallgatottság, rejtélyes kalózkodás – így indult neten a Klubrádió
 

Várakozás feletti hallgatottság, rejtélyes kalózkodás – így indult neten a Klubrádió

Biztató hallgatottsággal startolt el hétfőn a Klubrádió, amely mostantól kizárólag a világhálón fogható: 16 ezren kattintottak valamelyik webes csatornán az analóg frekvenciáját elvesztő adó első reggeli műsorára. A hvg.hu ott volt az adó stúdiójában az első órákban, láttuk, ahogy a kollégák kapkodják a telefonokat, mert sok hallgató egyelőre nem tudott megküzdeni a digitális átállással. Furcsa visszajelzések is jöttek arról, hogy mintha mégis tovább szólna a Klubrádió, pedig azt pontban éjfélkor a Médiatanács döntésének megfelelően lekapcsolták.


Visszaszámolnak: éjfélkor a Klubrádiónak kell lekapcsolnia saját magát
 

Visszaszámolnak: éjfélkor a Klubrádiónak kell lekapcsolnia saját magát

Összegyűltek a munkatársak a Klubrádió óbudai stúdiójában, együtt várják az éjfélt, amikor a csatorna analóg sugárzása megszűnik az eddig ismert módon, a Budapest FM 92,9 MHz-es frekvencián. A szerintük jogszerűtlen bírósági döntést maguknak kell végrehajtaniuk, szó szerint lekapcsolják saját adásukat. A sajátos szilveszterre hajazó utolsó vasárnapon a műsorvezetők és a hallgatók a műsorokban nosztalgiázva búcsúztatták az ismerős csatornájukat.



Budavár ellenzéki polgármestere döntött: tovább jár a bérlakás a fideszes elődje családjának
 

Budavár ellenzéki polgármestere döntött: tovább jár a bérlakás a fideszes elődje családjának

Váradiné Naszályi Márta budavári polgármester meghosszabbította elődje, Nagy Gábor Tamás rokonainak bérleti jogát, így a volt fideszes polgármester szülei még két évig élhetnek nettó 78 ezer forintért egy 105 négyzetméteres önkormányzati bérlakásban. Még ellenzékből a jelenlegi polgármester élesen bírálta, hogy Nagy pályáztatás nélkül, egy jogi kiskaput kihasználva kvártélyozta be családját az exkluzív műemléklakásba, most viszont egy személyben ő maga bólintott rá a maradásukra. Az ellenzéki polgármester szerint nem volt más lehetősége, ráadásul az önkormányzat illetékes bizottsága – az ellenzéki tagokat is beleértve – sem kifogásolta a hosszabbítást. Egy jogász szakértőnk szerint bíróság elé kellett volna vinni ezt a szimbolikus és vitatható ügyet.


Razzia a Várban: busás haszonnal turistáknak adtak ki önkormányzati bérlakásokat
 

Razzia a Várban: busás haszonnal turistáknak adtak ki önkormányzati bérlakásokat

Akár egy-két nap alatt megkereshették a havi 20-27 ezer forintos lakbért azokkal a budavári bérlakásokkal, amiket nemzetközi szálláskereső portálokon keresztül adtak ki turistáknak. A tavaly óta ellenzéki vezetésű önkormányzat azonban megelégelte a régóta folyó, illegális Airbnb-bizniszt, és váratlan ellenőrzéseket tartott. Váradiné Naszályi Márta polgármester szerint a bérlakások nem arra vannak, hogy szállodát működtessen bennük, a lebukott bérlők szerződéseit felmondták.


Új befektető száll be a Pesti Hírlapba, Ungár Péterrel is tárgyaltak
 

Új befektető száll be a Pesti Hírlapba, Ungár Péterrel is tárgyaltak

Pénzügyi befektetőt keresett a háttérben, így többek közt a médiaérdekeltségekkel is rendelkező LMP-s országgyűlési képviselővel, Ungár Péterrel is egyeztetett a Pesti Hírlap jelenlegi tulajdonosa – tudta meg a hvg.hu. Végül azonban állítólag a Brit Média Kft. invesztál az eredetileg közterületi terjesztésre szánt, de a járványhelyzet miatt jelenleg online megjelenő lapba.


Komoly méretű új járványügyi központot készítettek elő a Hungexpón – itt a fotó
 

Komoly méretű új járványügyi központot készítettek elő a Hungexpón – itt a fotó

Miközben a hivatalosan közölt adatok alapján más országokhoz képest nálunk még mindig alacsony a koronavírussal fertőzöttek száma, az operatív törzs titokban már egy több száz férőhelyes ellátóhelyet rendeztetett be a Hungexpo területén – tudta meg a hvg.hu, miután sikerült egy fotót megszereznünk a készülő, valószínűleg járványközpontnak szánt helyszínről. Bár hétfőn Orbán Viktor a parlamentben még a kesztyűk darabszámáról is beszámolt, ezt a frissen berendezett, óriási méretű létesítményt nem említette.


Áruházi lopás miatt szégyenkezhet a kormány
 

Áruházi lopás miatt szégyenkezhet a kormány "jövő katonáit" képező iskolája

Újabb kínos incidens történt abban a katonai középiskolában, ahol tavaly egy szexuális zaklatásig fajuló bántalmazásos eset is volt: az iskola több diákját ezúttal lopáson érték a helyi nagyáruházban – tudta meg a hvg.hu. Bár a Honvédelmi Minisztérium alá tartozó iskoláról van szó, Benkő tárcája érdemben nem válaszolt kérdéseinkre, így arra sem, valóban nagyobb értékű alkoholt és óvszert loptak-e az ország egyetlen katonai iskolájának növendékei, akiket azonnal kicsaptak. Az ügyből rendőrségi eljárás lett, közben a kormány az iskolaigazgatót dicséri és további honvéd középiskolák nyitását tervezi.


Czeglédy Csaba kiakadt: új bíróság dönt a büntetőperében
 

Czeglédy Csaba kiakadt: új bíróság dönt a büntetőperében

Eldőlt, hogy Kecskeméten folytatódik a Czeglédy-per, miután a szegedi bírók elfogultságra hivatkozva egymás után kapitulálva kiszálltak az utóbbi idők legátpolitizáltabb peréből. Csakhogy a baloldali politikus szerint a Kecskeméti Törvényszék sem járhatna el törvényesen.


Palkovics László egy győri panelt adott a várbeli lakásáért cserébe
 

Palkovics László egy győri panelt adott a várbeli lakásáért cserébe

Láthatóan alaposan kitalált szerződésekkel ütötték nyélbe azt a lakáscserét, aminek köszönhetően az innovációs miniszter a Vár szívében található önkormányzati bérlakásban élhet, csakhogy a hivatalos iratokban sok furcsa részletet találtunk. A hvg.hu kikérte a teljes dokumentációt, amiből kiderült, hogy egy győri panel-lakótelepen bérelt lakást dobott be Palkovics a Halászbástya szomszédságában fekvő műemlék lakásért cserébe, amiért máig mindössze havi 40 ezer forint lakbért fizet. Ráadásul már akkor a Budai Várban lakott, amikor ezt az ügyletet intézte, pedig azt állította, hogy csak anyósáék miatt költözött oda. Utólag külön pikáns, hogy még az azóta megbukott Borkai Zsolt hivatala készített környezettanulmányt arról, hogy Palkovics tényleg Győrben is lakik, méghozzá az egykori tanársegédjének lakásában.


 

"Nyugodt otthonra" van szüksége – így kapott várbeli bérlakást a volt fideszes polgármester

Munkahelyéhez közeli, nyugodt otthont szeretne, és jövedelméből ki is tudja fizetni a "piaci lakbért" – erre hivatkozott Budavár volt fideszes polgármestere, Nagy Gábor Tamás, amikor saját önkormányzatától kért exkluzív bérlakást. A hvg.hu kikérte a lakásbérlet minden iratát, így kiderült, hogy ez a piaci lakbér még az eddig ismert összegnél is kevesebb, mindössze bruttó 70 ezer forint volt, amit valóban gond nélkül kifizethetett az 1,3 milliós fizetéséből. Ráadásul egy orvostanhallgató pár elől vitte el a lakást úgy, hogy mindössze 3300 forinttal ajánlott érte többet. Íme, az összes részlet arról, hogyan biztosította be magának a várbeli lakást 2023-ig az időközben megbukott kormánypárti politikus.