Kacskovics Mihály Béla



Magyar Péter az M1-en: Önök itt goebbelsi, hazug propagandát tolnak

Miután október ötödikére tüntetést jelentett be az MTVA óbudai komplexuma elé, a közmédia gyorsan behívta Magyar Pétert csütörtök reggeli műsorába. Ráadásul rögtön kettőbe is: először az M1, majd a Kossuth Rádió vendége az ellenzék vezető politikusa. Magyart a műsorvezető szinte megszakítani sem tudta, minden témába belekapott, azt mondta, Orbán Viktort is szívesen kérdezné.
















Orbán Viktor Tusványoson: Olyan változás jön, amire 500 éve nem volt példa

Miközben Európa keleti felén százezerszám ölik egymást az emberek, a nyugati felén százezerszámra engednek be idegen kultúrákból embereke - mondta Orbán Viktor a tusnádfürdői beszédében a Bálványosi Szabadegyetemen, ahol arról beszélt, hogy Európa lényegében behódol az Egyesült Államoknak, miután összeomlott az eddigi Párizs-Berlin hatalmi tengely. A következő időszakban Ázsia lesz a fejlődés új központja, de már majdnem kész a "magyar nagystratégia".



Bemutatkozik egy új galaktikus – élőben közvetítjük Kylian Mbappé első napját a Real Madridban

Karim Benzema és Cristiano Ronaldo utódjának szánják, annak ellenére, hogy a csapat működik befejező csatár nélkül is. Mbappét 85 ezer ember várja a Santiago Bernabéuban, ahol a klubvezetés abban reménykedik, hogy nem járnak vele úgy pórul, ahogy néhány éve Eden Hazard-dal sikerült. Mbappé a csapattal ötéves szerződést írt alá, 15 millió eurót fog évente keresni.