Kovács Gergely kitiltaná a birodalmi lépegetőket Budapestről
Mi nem viccelünk, a Kutyapárt viszont igen.
Mi nem viccelünk, a Kutyapárt viszont igen.
Néhány napon belül megjelenik az előterjesztés, azonban egyelőre nem nyilvánosak sem a nevek, sem az, hogy erről milyen politikai alku született a háttérben.
Kiosztotta a sajtót, majd közölte, hogy ő nem akart senkit bántani, csupán őszinte volt – ilyen volt Magyar Péter sajtótájékoztatója, amelyen bemutatta, milyen lesz a Tisza nemzeti konzultációja.
Ezen hangfelvételek hitelességét nem tudjuk megerősíteni, de ugyanarról az email címről érkeztek szerkesztőségünkhöz, mint az előző Vogel-felvételek. Magyar a friss felvételek egyikén azért szid valakit, mert az illető engedélye nélkül nyilatkozott. A másikon már hallható, kiről beszél: Weisz Viktor EP-jelöltjéről mondja, hogy teljesen alkalmatlan politikusnak, majd összes képviselőjét politikai antitalentumnak, technokrata izének nevezi. Magyar Péter reakciójában "Tónika Show-t" emleget
Ez nem az a cikk, amelyikben egyértelműen bebizonyítjuk és elmagyarázzuk, miért kamu az a hangfelvétel, amelyet hétfőn egy ismeretlen körbeküldött az egész magyar sajtóban. Ez az a cikk, amelyikben elmagyarázzuk, egyelőre miért iszonyúan nehéz megfogni az MI-t szinte bárhol.
A friss fővárosi tervek szerint lőttek a pályáztatásnak, mandátumarányosan osztják ki a felügyelőbizottsági posztokat a fővárosi cégeknél. Bizonyos igazgatóságokat betagolnának a Fővárosi Közgyűlés alá.
Hatalmas kavarás és maratoni ülés után végre szavazott a Fővárosi Közgyűlés. Tisztább a kép sokkal nem lett: az új szmsz-ről például hiába tárgyalnak több mint egy hónapja, nem ment át a testületen.
"Ez elfolyt, cseszhetjük" - mondta Kiss Ambrus arra az ötletre, hogy magántőke nélkül legyen lakásügynökség. A városnak viszont most ez a legapróbb baja. Úgy fest, egyik nagy fővárosi frakción sem megy át Karácsony szmsz-módosítása, paradox módon ez mégis a főpolgármesternek jön jól. A közgyűlés nem tudott megállapodni a fővárosi cégek igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjairól sem, az idő viszont nagyon szorítja őket: november 15-én lejárnak a mandátumai a BKK és a BKV igazgatóságában és felügyelőbizottságában ülő tagoknak is. Eközben a képviselők szinte ordítoztak egymással a diákok előterjesztésével kapcsolatban.
Úgy tűnik, politikai konfliktusból a főváros új vezetésének egyelőre csak újakat sikerül generálnia, pedig abból van már most is elég, gondoljunk csak a főpolgármester-helyettesek fiaskójára. Ott nem volt megoldás, a Fővárosi Önkormányzat lassan egy hónapja mulasztásos jogsértésben van. A fővárosi cégek vezetésénél lehet megoldás, de egyre gyorsabban kellene. Elmagyarázzuk, miért.
Sem a Tisza, sem a Fidesz fővárosi frakcióvezetője nem ment el a péntek délelőtti fővárosi frakcióközi egyeztetésre, vagyis Ordas Eszter és Szentkirályi Alexandra is távol maradt. Értesüléseink szerint a két frakció a fővárosi cégvezetők munkáltatói jogkörei miatt feszült be, amiket Karácsony Gergely továbbra is magánál tartana. A helyzetet nehezíti, hogy a cégvezetők egy részének mandátuma november közepén lejár.
Ültessenek le, ha akarnak! – üzeni a napokban elítélt, ezzel együtt pedig a parlamentből is távozó Fekete-Győr András. Szavazna Magyar Péterre, de csak akkor, ha nem lesz más alternatíva. Hogyan lehet megmagyarázni egy háromévesnek, ha az apja felfüggesztettet kap? Mit tolt el a Momentum? És mit ő, hogy nem lett a pártból az, amit hat éve az apja mondott, kormányképes ellenzék? Nagyinterjú.
Bár a kormányzat hevesen tagadta, egyáltalán nem kizárt, hogy érkezhetnek atomtöltetek hordozására is alkalmas katonai repülőgépek Kecskemétre. Ugyanis 2019 óta kétoldalú védelmi megállapodás él Magyarország és az Egyesült Államok között, lapunk pedig több olyan dokumentumra is rábukkant, melyek megmutatják, hogyan fejleszthetik a kecskeméti repteret.
A Gripenek bázisaként használt kecskeméti repülőteret alkalmassá teszik olyan amerikai gépek állomásoztatásra, amelyeket atomtöltetekkel is fel lehet fegyverkezni. Ezt állította kedden egy brit lap. Kérést sem kaptunk – mondta a kormány nevében Gulyás Gergely 24 óra hallgatást követően. Mi lehet igaz, és mi lehet zavarórepülés az ügyben?
Új nemzeti konzultáció, kecskeméti atom, fizetésemelés a polgármestereknek, EP-vita - volt miről beszélnie Gulyás Gergelynek és Vitályos Eszternek.
Hársfatea volt, Lázár János és a MÁV vezére nem. Nemcsak ők, a fideszes tagok sem mentek el a főváros Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottság rendkívüli ülésére. Vitézy Dávid nyílt frontot vállal a kormánnyal, ebben pedig úgy fest, partnere a Tisza és a Párbeszéd, valamint a BKK és a BKV, sőt, még a civilek is.
Repült néhány lángos, saller, kultúrsokkos állapot – a miniszterelnököt megviselhette a szerdai vita, hiszen Dobrev Klára és Magyar Péter Ursula von der Leyen által celebrált frigyről beszélt. Szerinte Manfred Weber volt a tanú. Ő maga viszont most már nem akar uniós ügyekkel foglalkozni, van elég baja a magyar gazdasággal is, ahol gyorsan beígért egy "Demján Sándor-programot".
Orbán néhány gyors grimasszal letudta a reakciót. Az akciót Gyekiczki Márton, a DK ifjúsági szervezetének aktivistája hajtotta végre. A férfi érdi önkormányzati képviselő, Gyurcsány Ferenc posztjában azt írta, büszke rá.
Letartóztatásból idén még egy polgármester sem hívott össze alakulóülést, ebben Kiss László elsőzött. Óbudán összeült a testület, a polgármester levelet küldött, a Fidesz pedig kiakadt.
A júniusi választás idejétől szándékosan eltolt hatalomváltás azoknál az önkormányzatoknál jár konfliktusokkal, ahol nem várt győzelmet aratott egy polgármesterjelölt, vagy más erőviszonyok alakultak ki a közgyűlésben, mint ahogy kalkulálták.
Látszólag kibékíthetetlen ellentétek közepette, de megkezdődött a kompromisszumok keresése az új összetételű Fővárosi Közgyűlés alakuló ülése előtti napokban.