Lengyel Tibor



Milliókat fizet bérre a nem létező Fudan egyetem alapítványa, amelynek új vezetője a Pegasus-listán is szerepelt

Működése láthatatlan, jövője kérdéses, de a nem létező Fudan Egyetemet fenntartó alapítvány tavaly így is 123 milliót költött fizetésekre. Nemrég megint kádercserék voltak: kirúgták a főigazgatót és eltávolították az egyetem egyik ötletgazdáját, fő támogatóját is. Közben a kínai egyetem tulajdonában álló, kapcsolódó magyar cég veszteséges lett.


Idén tavaszig már 440 titkos megfigyelési igény került Varga Judit elé, de már azt is titkosították, hogy ebből hányat engedélyeztek

Elővette a Varga Judit vezette igazságügyi tárca a kormányzati aduász indokot és a titkosításra hivatkozva nem adja meg, hogy hány nemzetbiztonsági célú titkos információgyűjtést engedélyeztek. Eddig arra hivatkoztak, hogy az engedélyekét nem, csak a kérelmek számát tartják nyilván, de ezzel nemcsak bolondot csináltak magukból, hanem kiderült, hogy még csak nem is igaz.








Egyéves a háborús veszélyhelyzet, amit arra használ a kormány, amire esküdözött, hogy nem fogja

Bő egy éve, május 24-én éjfélkor lépett életbe az új különleges jogrend, a háborús veszélyhelyzet. Addig a Covid-járvány miatt volt, azóta az ukrajnai háború miatt van ilyen. Egyikre sem lett volna igazán szükség, de közös bennük, ami miatt mégis életbe léptek: biankó felhatalmazás a kormány szinte bármilyen döntésére. Ezt Orbánék – ígéretük ellenére – már-már visszaélésszerűen ki is használják.


Elismerte a minisztérium: furcsa parancsot kaptak a katonák az új vezérkari főnök kritikus vezetői értekezlete után

Váratlan és furcsa „kiképzésre” küldtek több katonát Böröndi Gábor vezérkari főnökként tartott első vezetői értekezlete után, méghozzá „szívatási” céllal, bosszúból – ez jutott el Vadai Ágneshez, a Demokratikus Koalíció politikusához. A hvg.hu is kérdezte a vezérkari főnököt és a tárcát is – utóbbi válaszolt. Eszerint Böröndi valóban gyakorlatot rendelt el, abban összesen 600-an vettek részt.


Varga Juditék a végrehajtók új elnökéről: Tényleg évfolyamtársak voltak a miniszterrel, de 400-an diplomáztak akkor

Reagált az Igazságügyi Minisztérium is arra, hogy egy egyetemi évfolyamtársa lett a végrehajtói kar elnöke. Lupkovics Beáta úgy lett elnök, hogy alig egy éve végrehajtó. Közben, másfél évvel azután, hogy az előző elnököt, Schadl Györgyöt letartóztatták, megszólalt a kart felügyelő hatóság elnöke is, jelezve: a szakmának meg kell tisztulnia.




Majdnem egy Lánchíd-felújítás árába kerül majd a 2024-es összevont választás

Tízéves a választásokat megszervező és lebonyolító szerv, a Nemzeti Választási Iroda. Az NVI-t három éve vezető Nagy Attila a hvg.hu-nak adott interjújában elmondta, hogy a jövő évi összevont EP- és önkormányzati választások költségét 25,4 milliárd forintra tervezik. Az elnök beszélt arról, miben lesz más a 2024-es választás, mint a tavalyi volt, és kitért arra is, mi kell ahhoz, hogy teljesen digitalizálják a választásokat, mikor voksolhatunk majd online.


Tombolt a háború, de előbb lett magyar kormánybiztosa az indonéz útdíjfizetési rendszernek, mint az ukrán menekülteknek

Miközben Orbánék az ukrajnai háború kezdete óta a magyar történelem legnagyobb humanitárius akciójával fényezik magukat, az új kabinetnek pedig első dolga volt a háborús veszélyhelyzet élesítése, az utolsók közt nevezett ki csak kormánybiztost a háború elől menekülők segítésére. A szándék komolyságát jól jelzi, hogy előbb volt kormányzati felelőse bárminek a Várnegyed patyomkinizálásától a nemzeti filmiparon át a rezsicsökkentésig, mint ennek.




A végrehajtói kar tisztújításán indulók neve stimmelhet, de „senki nem olyan hülye”, hogy a választás lepacsizását körlevélben tudassa

„Ilyen levelet én nem írtam, a találkozó meg se történt” – mondta a hvg.hu-nak Petris Csaba végrehajtó, aki szerint visszaéltek a nevével, így kaphattak a kollégái egy körlevelet, benne a minisztériummal állítólag előre egyeztetett új elnökség névsorával, hogy rájuk kell majd szavazni. Az indulók névsora amúgy stimmelhet, és az is igaz, hogy az elnökséget ambicionáló végrehajtó Varga Judit miniszter évfolyamtársa volt, egyszerre végeztek a jogon Miskolcon, 2004-ben.