Magyar Nemzet

Magyar Nemzet





Túlszámlázás: másodfokon is vesztett a Főtáv
 

Túlszámlázás: másodfokon is vesztett a Főtáv

Másodfokú, jogerős ítéletet hozott csütörtökön a Fővárosi Törvényszék a Főtáv túlszámlázása miatt károsult ügyfeleket segítő Optima Fide civil kezdeményezés egyik alapító tagjának ügyében – tudta meg a Magyar Nemzet Szita Monika Évától, az egyesület egyik tagjától.


Szimpla honvéd lett Laborc Sándorból, a nyugdíja is bánhatja
 

Szimpla honvéd lett Laborc Sándorból, a nyugdíja is bánhatja

Másfél millió forint pénzbüntetésre és lefokozásra ítélte a Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsa május elején Laborc Sándort. A Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatóját kétrendbeli, társtettesként elkövetett jogosulatlan titkos információgyűjtés miatt marasztalták el – írja a Magyar Nemzet.


Kint tanulnak, de hazajönnének családot alapítani a diákok
 

Kint tanulnak, de hazajönnének családot alapítani a diákok

A brit egyetemeken tanuló magyar diákok mindössze öt százaléka térne haza közvetlenül a tanulmányai után, a diplomaszerzés után öt évvel viszont már húsz százalék tervezi a hazautazást, a családalapítást pedig 44 százalék itthon képzeli el – írja a hétfői Magyar Nemzet a Milestone Intézet felmérése alapján.


Hatalmas összeggel és egyre többen lógunk az államnak
 

Hatalmas összeggel és egyre többen lógunk az államnak

Március végén megközelítőleg kétezermilliárd forintnyi köztartozást tartott számon az adóhivatal, a tartozást félmillió cég és 1,2 millió magánszemély, e körben az összes adóköteles egynegyede halmozta fel – ismerteti hétfői számában a Magyar Nemzet.


Egyre több helyen játsszák ki a béremelést
 

Egyre több helyen játsszák ki a béremelést

Egyre több kereskedelmi dolgozót érint az az egyes multinacionális cégek által alkalmazott költségcsökkentő módszer, amely szerint a munkavállalók nyolcórás munkaidejét a munkaszerződésben négy vagy hat órára változtatják – tudta meg a Magyar Nemzet.



Wittner Mária megpiszkálná a titkos Hajdú-Bét-aktákat
 

Wittner Mária megpiszkálná a titkos Hajdú-Bét-aktákat

Wittner Mária Karsai József korábbi szocialista képviselőhöz fog fordulni azokért a titkos dossziékért, amelyek újabb bizonyítékkal szolgálhatnak a 2003-ban becsődölt baromfi-feldolgozóval kapcsolatban – írja a Magyar Nemzet. Karsai nyitott a dossziék tartalmának ismertetésére, de átadni nem tudja őket.



A kormányra vár a BKV
 

A kormányra vár a BKV

A kormány és a főváros megállapodásában szereplő határidőhöz képest kétnapos csúszással, szerdai ülésén dönthet a kormány a BKV idei finanszírozásához szükséges 14-15 milliárd forintról.




Több mint 125 számlagyár bukott le tavaly itthon
 

Több mint 125 számlagyár bukott le tavaly itthon

Az adóhatóság tavaly 127 olyan gazdasági szereplőt fülelt le, amelynek nem volt munkavállalója, tárgyi eszköze, nem végzett gazdasági tevékenységet, mégis számlákat állított ki. Ezek a számlagyárak 6 milliárd forint adó eltüntetését tették lehetővé – tudta meg a Magyar Nemzet a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól.