Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Öt ügyvéd közül átlagosan egy nem ad nyugtát a revizorok helyszíni tapasztalatai alapján – írta hétfői számában a Magyar Nemzet.
A napilapnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szóvivője azt mondta: az ellenőrzés-sorozatban tavaly 108 jogi képviselőnél, idén májusig 42 ügyvédnél vizsgálódott a helyszínen a hivatal. Linczmayer Szilvia megjegyezte: jellemzően próbavásárlást végeztek a hatósági emberek.
Például válást fontolgató házastársként látogattak el egy-egy ügyvédhez, azt ellenőrizve, kapnak-e adóügyi elismervényt a megbeszélés után.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.