A Rumen Radev miniszterelnök által képviselt Moszkva-párti politikát támogató Ilijana Jotova nyerte meg a bolgár államfőválasztást. A részvételi arány aggasztóan alacsony volt.
A szerbek is elzavarták a maguk Orbánját, Alekszandar Vucsicsot, de ha az EU nem segít, visszatérhetnek a nacionalisták. Ukrajna és Oroszország Maliban is harcban áll egymással, a cél az agresszor gyengítése mindenáron. Olcsóbb a napenergia, mint a nukleáris, s a különbség csak nőni fog. A mesterséges intelligencia alapú alkalmazásoknál veszélybe kerülhetnek személyes adataink, jó ha töröljük, amit nem akarunk, hogy más is megtudjon. A Kilátóban végül arról is szó esik, hogy az erőedzés miért elengedhetetlen az egészséges élethez.
A vártnál jóval nagyobb arányban nyerte meg a szerbiai parlamenti választást az egyetemi diákok vezette ellenzéki koalíció, így elmaradtak a sokak által elkerülhetetlennek tartott erőszakos összecsapások. A Szerbia és a világ számára is jórészt ismeretlen új vezetőkre hatalmas feladat vár.
A választási csalók elriasztásától az esti gyújtogatásig, és a fiesztáig követtük a történelmi választást. Földes András és Németh András riportja Belgrádból és a Vajdaságból.
Magyarország megmutatta, hogy békésen is el lehet zavarni egy több mint egy évtizedig hatalomban lévő autoriter vezetőt: az előzetes félelmekre rácáfolva Alekszandar Vucsics elismerte, hogy pártja vereséget szenvedett a vasárnapi előrehozott választáson, és nem tüzelte híveit erőszakra. A győztes lista ünneplő hívei is sajátos módon mutatták ki dühüket. Riport a helyszínről.
Valóban reális esélye van annak, hogy Aleksandar Vucic rendszerét megdöntik és elzavarják a szerb egyetemisták? Mennyit számít a magyar tapasztalat, ha választási csalásokat kell lefülelni? Földes András és Németh András Belgrádból jelentkeznek.
Szerbia legújabb kori történelmének legfontosabb választását tartják vasárnap: most először van valós esély arra, hogy kiszorul a hatalomból az országot több mint egy évtizede kormányzó Alekszandar Vucsics. Az ottani helyzet sok mindenben emlékeztet az ellenzék győzelmét hozó áprilisi magyarországi választás előtti időszakra, igaz, akad különbség is. Közben komoly veszélye van annak, hogy összecsapások törnek ki Vucsics hívei és az ellenzéket vezető egyetemisták között.
Donald Trump lelkiismeret-furdalás nélkül hajlandó lenne kapitulációra kényszeríteni Ukrajnát, csak hogy valamivel több esélye legyen a vereség elkerülésére a félidős kongresszusi választásokon.
Ukrajna polgárainak harmada már most szenved a poszttraumás stressztől. Egy másik háború miatt durva vita tört ki a Nobel-békedíj odaítélésétől. A titkosszolgálatok tartanak a mesterséges intelligencia fejlődésétől. Orvosok azon dolgoznak, hogy már megjelenése előtt legyőzzék a rákbetegséget. A friss Kilátóból végül az is kiderül, hol élnek nagy eséllyel legalább száz évig a nők.
Lekerült az Ukrajna vélt vagy valós ellenségeit listázó, Mirotvorec nevű honlapról Kerkez Milos, a magyar labdarúgó-válogatott és a Liverpool focistája. A HVG értesülései szerint ezt a Magyar Labdarúgó Szövetség és a külügyminisztérium közbenjárására sikerült elérni.
A dízelüzlet és a Lukoil külföldi vagyonának kiszemelése jelzi, hogy Donald Trump még Vlagyimir Putyinnal is hajlandó alkut kötni Ukrajna rovására, ha a saját politikai túlélése és családtagjainak, támogatóinak a gazdagodása a tét. Ez nemcsak Európának, pártja több politikusának sem tetszik.
Az orosz hatóságok szerint nem igaz az a hír, amely szerint az irkutszki biológiai kutatóintézet másik munkatársa is életét vesztette tüdőpestis-fertőzés következtében. A hivatalos közlések szerint a halálos áldozattal kapcsolatba került személyek közül senki sem betegedett meg, közben a külföldi kormányok és szakértők továbbra is több információt és átláthatóságot kérnek Moszkvától. Az aggodalom már csak azért is érthető, mert a múltban a Szovjetunió, majd Oroszország több alkalommal is félrevezette a világot. Akadnak, akik szerint az intézetben inkább vegyi fegyverekkel foglalkoznak.
A nemzeti alapon szerveződött pártok szerepeltek a legjobban a boszniai választáson. Az alacsony részvételi arány azt jelzi, az emberek nem bíznak abban, hogy az eredmény bármit is megváltoztatna.
A bő négy éve tartó orosz agresszió kezdete óta a legnehezebb hónapok elé néz Ukrajna. Folytatódnak az energiahálózat elleni orosz dróntámadások, kevés a légvédelmi rakéta, és Moszkva úgy véli, van esélye megtörni az ukrán társadalom ellenállását.
Szombat este Belgrádban tart választási nagygyűlést az elnöki tisztségről nemrég lemondott Alekszandar Vucsics. A gyűlésre külföldi „meglepetésvendéget” is hívtak, egy ideig úgy tűnt, hogy a fellépő Orbán Viktor volt miniszterelnök lesz, ám a legújabb hírek szerint mégis egy hivatalban lévő kormányfőre, Robert Ficóra esett a választás.
Még mindig több a beszéd, mint a cselekvés, pedig évről évre mind nyilvánvalóbbá válik, hogy élhetetlenné válik világunk, ha nem vesszük végre komolyan a fenntarthatóságra való áttérést – mondta lapunknak ifj. Chikán Attila, a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) elnöke.
Dízelárak és a háborúk, a neonácik és a sunyin alkalmazott jelképek, a gyerekek és a daganatos betegségek, a mesterségek intelligencia és az emberiség jövője, valamint Oroszország és a háborús propaganda – az e heti Kilátó kínálata.
A céges rendezvényeket szervező turisztikai cégek arra számítanak, hogy jövőre már valódi verseny lesz a piacon, miután a NER-hez köthető vállalatok már nem viszik el a legnagyobb megrendeléseket. A kedvezőtlen gazdasági helyzet miatt a forgalom 2025-ben visszaesett.
Hogy lett a Kárpáti Nyolcakból Kárpáti Hetek, és hogyan lehetnének újra nyolcan? Mit tanított a magyar kommentdiplomácia az ukránoknak? Mire kapott valójában felhatalmazást Putyin a múlt hétvégi választásokon? Jöhet választás Ukrajnában? És mekkora az esélye annak, hogy Oroszország nemcsak kóstolgatni fogja, hanem meg is támadja a NATO-t? Fülke Németh Andrással, a HVG Oroszországgal foglalkozó szakújságírójával.