Hát, ennyien voltak. Vannak ennyien. Sőt, lesznek is. Lehet farigcsálni a bérbusz-együtthatóval, meg nyuggerezni és térképészkedni, de attól még sokan voltak. Ha egyszer Orbán megbukik, utána is számolni kell azzal, hogy él itt néhány százezer… ilyen. Egy történelmi egyházat biztosan kitesznek. Ekkora kisebbség elvárásait nem lehet semmibe venni, ugyanúgy számolni kell velük, mint a hétszázezer cigány vagy a félmillió homoszexuális érdekeivel.
Schmitt Pál helyzete tarthatatlanná vált, és azonnal le kellene mondania – ez üvöltött tegnap este minden csatornán. Pedig ez téves következtetés. Schmitt Pálnak nem kell, sőt nem szabad lemondania. Semmi nem változott, a munkáját egyáltalán nem befolyásolja, hogy van-e neki doktori címe. Nem azért lett ő köztársasági elnök, mert mondjuk okos lenne vagy legalább tisztességes. Az egyenesen kizáró ok.
A szabadságharcnak végleg vége. Orbán Viktor kirakta a szalagra az utolsó kisollót is. Nagyot koppant ottan, lassan bekussol végre. A kármentés fontos eleme, hogy levonjuk a tanulságokat. Nézd kísérletnek, s legott tanítani fog.
Vészterhes pillanat közeleg: papának beszéde van velünk, magyarokkal, már jelezte, hogy nagyon komolyan el fog beszélgetni velünk a magaviseletünkről, pályaválasztásról, jövőre vonatkozó terveinkről és káros szenvedélyeinkről. Néhány nap múlva a magyar kormánynak le kell ülnie az egyetlen szereplővel széles e világon, aki hajlandó nekünk még pénzt kölcsönadni. És örülhetnek, ha lesz az asztalon pogácsa.
Orbán Viktor már nyilvánvalóan a világ cikije. A magyar nemzet viszont még megmentheti a becsületét, ha világosan közzéteszi: ez az ember nem velünk van.
Súlyos pszichopatának kell lenni ahhoz, hogy egy ellenzéki rádiót ne tudjon elviselni egy kormány. Viszont ha így áll a dolog, akkor nem maradt más megoldás, csak a koki és a saller. Lehetőleg egyenes adásban.
Ahol pénzt látnak, onnan megpróbálják ellopni. Senki vagyona nincs biztonságban Magyarországon.
Oldódjunk már fel egy kicsit, és hagyjuk hátra a dohos szuverenitást. Szép lesz az élet tagköztársaságként!
Vizsgálja a VII. kerületi ügyészség, megsértette-e a himnuszt Dopeman azzal, hogy Bazmeg című számában idéz belőle. Ha netán megsértette volna, akkor egy év szabadságvesztés lehet a büntetés. Ami elég aránytalan ahhoz képest, hogy az utóbbi idők másik ismert Himnusz-gyalázása meg ki van függesztve a közintézményekben.
Nincs már túl nagy hírértéke egy újabb történetnek, ami óriási arcoskodással kezdődött, aztán most zavart sunnyogással, megszégyenült visszavonulással végződik. Az alaptörvény aktuális gányolása is csak azért érdekes, mert nem visszavonják a téziseiket, csak elteszik későbbre, hogy másnak is jusson a hülyeségük következményeiből.
Magyarország a titkosszolgálattal harcol a spekulánsok ellen. De csak az ügyesek ellen, a rossz, béna, amatőr spekik ugyanis egyben a legnagyobb magyarok. Van sikeres magyar spekuláns is, csak azt meg körözik külföldön.
Rossz lehet most Matolcsy Györgynek lenni, sajnálom már szegényt. Az álmatlan éjszakák, a szorongás, a bepisilések. És bizton készülhet a további sorscsapásokra. Például hogy végül a nyakába varrják az egészet. Pedig az elkúrás nemcsak az ő műve, a bóvli minősítést nem egyedül harcolta ki.
Egy minisztercsere nem a világ. Megesik minden kormánnyal. Éppen ezért hihetetlen ostobaság egy kormányfőtől, ha ezt előre kizárja. A nagypofájú kinyilatkoztatásokból sorra zsákutca lett.
Végül minden jóra fordult. Ha szerencsénk van, ideérnek a szövetséges ejtőernyősök, átveszik az ország irányítását, Matolcsy Györgyöt pedig a strasbourgi bíróság tiltja el mindenféle közgazdasági tevékenységtől, ha addig meg nem pattan Argentínába. Nem örömhír önmagában az idegen felügyelet, de a függetlenség sem mindig áldás. Például ha egy ország saját, bennszülött kormánya látványosan képtelen egy büfé vezetésére is, akkor ahhoz képest a külföldi beavatkozás egyenesen üdvözlendő. Ezért fogadták ovációval a líbiai felkelők a francia bombázókat. Ők sem voltak hazaárulók, csak új típusú együttműködést alakítottak ki.
Ritkán kapom magamat azon, hogy jó egészséget, kitartást és még hosszú kormányzást kívánok a miniszterelnök úrnak. Az eddigi Rocky Horror Show után szinte soha. De ha véletlenül a parlamenti ellenzékre téved a tekintetünk, ez a jókívánság előbb-utóbb megfogalmazódik.
A kilencvenes évek jellegzetes jelenete volt a BKV-pénztárnál vagy újságárusnál megtorpanó sor, a türelmetlen topogás, kíváncsiskodás, aminek a végén mindig kiderült, hogy egy vállalkozó van éppen soron. Áfás számlát kért a buszjegyről, illetve a Popó magazinról, utóbbit nyilván nyomtatványként iktatták. És még le kellett betűznie az Eksztra 2000 Bt. nevét, és a Kosciuszko utcát. Benne volt az egész vadkapitalizmus, amely abban az értelemben volt vad, hogy közénk hajították a kólásüveget, és még nem jöttünk rá, hogyan kell használni.
A gyorsnaszádnak a vitathatatlan előnyei mellett van néhány hátránya is a tengerjáróhoz, vagy a miniszterelnöki kikiáltó szavaival, anyahajóhoz képest. Az egyik, hogy ha az anyahajón nem figyelnek, akkor két másodperc alatt gyűrik a tenger alá a rossz helyen lábatlankodó gyorsnaszádot. A másik, hogy az ilyen fürge kis hajókból hamar kifogy a nafta, és akkor be kell sorolniuk a tankhajó mellé, különben nincs továbbmenet. Éppen ezért a könnyű hajók kapitányai tisztelettudóan viselkednek a tankerek személyzetével, és véletlenül sem mutogatják feléjük a seggüket.
Magyarország nem tudja és nem akarja megfizetni az orvosait. Tök természetes, hogy akkor Magyarországnak nem lesz ennyi orvosa. Ahol az egészség nem üzlet, ott az egészségügy nem pálya.
Azt hiszem, a Minótauruszt könnyebb volt megszülni, mint az MSZP-nek Gyurcsány pártját. Egy év tolófájás, toporgás, vad víziók a térdig érő vérről, aztán veszett rikácsolás. De most végre megszületett. Fiú, és egészséges. Egészséges? Egy Gyurcsány-párt? Hogyne. Történelmi szükségszerűség, nemzeti jelleg, szerves fejlődés eredménye. Tájba illik, mint a balatoni hekk.
Teljesen készen vannak a szittyák attól, hogy kábé 1:100 arányban kisebbségben maradtak tegnap az utcán.