Tóta W. Árpád: A Fidesz útja a komcsizástól a végelgyengülésig
Igazából a Fidesz stratégiájában is okafogyott a Terror Háza – csakhogy más nótát nem tudnak. Ők a komcsikkal meccselnek.
Igazából a Fidesz stratégiájában is okafogyott a Terror Háza – csakhogy más nótát nem tudnak. Ők a komcsikkal meccselnek.
2026-ban minden megváltozott: a fiatalok megtalálták az urnát. És most várnak. Egyelőre türelemmel. De az sem lesz végtelen. Sőt rövidebb lesz, mint a Fidesz idején.
A járadékvadászok – ez a maradék Fidesz. Az élősködők, akiknek lassan korogni kezd a gyomruk. És viszketni a csuklójuk. Ez nem mozaik. Ez egy rakás törmelék – Tóta W. Árpád glosszája.
Mint a szocializmus végén az első nyugati utazásokon: szájtátva csodálkozunk a gyorséttermen, ahol nem gyűlölik a vendéget, mosolyognak, és nem mócsingot tesznek a tányérra. Így is lehet?
Egyáltalán létezik-e a nemzetnek egysége, amit meg lehet testesíteni, vagy ez az egész egy fordítási hiba, mint a Szűz Mária? Nem lehetne inkább a nemzet kétségeit megjeleníteni?
Megsajnáltuk a Fideszt egy kicsit, négy százalék erejéig, mert olyan kis nyomorultak, és mert a krimi katartikus vége várat magára. De ha a bűnösségük tudata, a tavaszi düh elenyészik, az a kormánypárt legfontosabb mandátumát teszi semmissé.
Az országnak már hetven százaléka áll a kormány mellett, és rohadtul nem érinti meg őket, hogy a havi ötmilliós fizetésért hümmögő balfácánt leszedik, és ezután nem fér hozzá az ötven kocsiból álló flottához. Sőt inkább azon tanakodnak, hogy eddig minek volt.
Most a fellélegzés ideje van. Van, aki inkább elfelejtené ezt a lidérces másfél évtizedet. De aki nem néz szembe a múltjával, az arra ítéltetett, hogy megismételje. Van is erre egy jó formátuma az állami médiának!
Az egész rezsicsökkentős bűvésztrükk megszüntetése jót tenne általában, mert ez így semmi más, mint felhívás pazarlásra. Amit végül úgyis kifizetünk.
Az új kormány egész intézetet állít fel a társadalmi egyeztetéshez. Hogy milyen média érdemel támogatást, az pont az a téma, amelyről érdemes megkérdezni a kedves vevőt. Publicistánk már most elmondja véleményét a Tisza Párt egyik legfontosabb törvényéről.
Magyar Péter sohasem fogja kimondani, hogy a Tisza liberális párt. Van viszont egy pártja mostanra négymilliós táborral. Együtt örül a kozmopolita egyetemista és a mélyen hívő lovasíjász. Na jó, nem feltétlen együtt, de egy időben és ugyanannak. Ezt körberajzolni csak a szabadság színeivel lehet.
A most megbukott kormányzat azon dolgozott, hogy ne lehessen neki nemet mondani. Evolúciós nyomásával szelektálta ki azokat, akik minden fenyegetés ellenére képesek voltak erre. Létrejött a nemet mondók rettenthetetlen faja. És most újabb nagy megméretés előtt állnak: tudnak-e igent mondani. Vélemény.
Egy tökéletlen rendszerváltás hibáira alapozták ezt a gigantikus tolvajlást. A velünk élő igazságtalanság morális fájdalmára. Elvarratlan szálakra, kezeletlen gyulladásokra. Az elmúlt tizenhat év ennek a rosszindulatú kiaknázása volt.
Magyarország túllép rajtatok. Komoly és fontos dolgokkal leszünk elfoglalva. Vitatkozunk, sőt veszekedünk a jövőről. De néha békében összegyűlünk a terrárium körül, és elnézegetjük, ahogy felfaljátok egymást.
Ha a hatalom veszít, az persze nem jelenti azt, hogy mostantól másképp leszünk egyformák. Nem erre adunk felhatalmazást, hanem pont arra, hogy lehessünk sokfélék, különbözőek, a mélyen hívő falusi kertésztől a liberális leszbikusig. Akik most együtt indulnak el. Nem azért, mert pont ugyanazt gondolják, hanem mert mind kinőtték Orbán ketrecét. Aztán majd vigyázunk, hogy ne építsünk új ketrecet.
Egymás után állnak a nagyszínpadra a fegyveres erők tagjai. És azt éneklik, hogy tele a bakancsuk. Ha kell, szolgálati szabályzatot sértenek, vállalják a következményeket, de beszélnek. Arról, hogy a kormány alkalmatlan és gonosz.
A gond az, hogy a mai külügyminiszternek olyanokkal kellene egy asztalhoz ülnie, akik nem annyira örülnek, hogy Petiminiszter közben Moszkvával szexchatel.
A kispártoknak nincs esélyük összeszedni még százezer választót. De a nullát érdemes megcélozni!
Ilyenkor áldom a sorsom, hogy összeférhetetlenségi okokból nem kell ott toporognom személyesen, hanem kényelmesen ülve megnézhetem, és átugorhatom a hárfakoncertet. Tóta W. Árpád jegyzete az ünnepi duplamenetről.
A hazugság piramisjátéka kiépült, de épp lelepleződik: Szauron seregei felsorakoztak, mindjárt megindul ellenünk a közismerten unatkozó ukrán hadsereg, miközben a magyar hadsereg főparancsnoka gazdátlanul ténfereg Amerikában.