Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A világ egyik legnagyobb PC gyártója, a Dell nem teljesített eladási kitűzései és gyártás növekvő költségei nyomán hétezer alkalmazottjától válik meg világszerte – közölte az alapító tulajdonos Michael Dell.
A világszerte 78 700 alkalmazottnak munkát adó cég vezetője szerint „nehéz a döntés” de kénytelenek voltak meghozni, hogy a vevőinknek továbbra is a tőlünk telhető legjobbat nyújthassák – írja a BBC.
URLguru |
A Dell kénytelen a radikális nadrágszíj-összehúzásra a következő évben, a verseny fenntartása érdekében. Bejelentésük szerint a leépítésre minden régióban sor kerül majd, aszerint, hol, mennyit értékesítenek, milyen az üzletmenet, és mit enged meg a helyi jogi környezet. Az Egyesült Államok mellett a Dell az angliai Bracknellben 1500, Írországban 4500 alkalmazottat foglalkoztat, melyek közül az előbbi az európai vezetést foglalja magába, míg az utóbbi leginkább a laptop és nyomtatógyártást végzi.
A leépítés bejelentésével egy időben kijöttek a cég első negyedéves üzleti eredményei, melyek szerint a tavalyi év hasonló időszakához képest 947 millió dollárra nőtt a profit 762 millióról. Az eladás forgalma 1 százalékkal 14,6 milliárd dollárra nőtt az elmúlt három hónapban.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.