Az LCD televíziók esetében jó néhány számadat, valamint számos olyan logó áll a gyártók és forgalmazók rendelkezésére, amelyeket ki lehet plakátozni, fel lehet tűntetni a prospektusokban vagy éppen a termékek mellé csatolt (kivonatolt) adatlapon. Sajnos ezek az adatok nem alkalmasak arra, hogy messzemenő következtetéseket vonjunk le a képminőségre vonatkozóan. Egyrészt azért, mert a logók mögött, mint ahogyan azt később látni fogjuk, többféle megoldás is állhat, másrészt pedig azért, mert a képminőség megítélése meglehetősen szubjektív, így mindenképpen saját magunknak kell ellenőriznünk azt – adott esetben akár úgy is, hogy saját DVD vagy HD lejátszót és filmet, vagy notebookot viszünk a boltba.

Néhány logó, amellyel a tévék prospektusában találkozhatunk

LCD vagy plazma?
Mielőtt még nagyon belemerülnénk az LCD tévék világába, vegyük számba az alternatív lehetőségeket. Egyrészt itt vannak a CRT tévék, amelyek bár nagyok és egyre inkább elavult megoldásnak számítanak és igazán nagy képátlóval nemigen kapható, mégis tudnunk kell róluk, hogy a mai napig a legszebben jelenítik meg a tévéadást. Az LCD tévék egyetlen „igazi” alternatíváját a plazma technológiájú eszközök jelenthetnék, ám az eladási adatokat és a gyártók viselkedését látva lassan ezeket is elfelejthetjük. 40 col alatt a plazmák már régen nem rúgnak labdába, idén viszont már 40 col fölött is kétszer annyi LCD tévé fogyott, mint plazma megjelenítő. (A piac egészét nézve, LCD tévéből több mint ötször annyi készülék talált gazdára eddig 2007-ben, mint plazmás társából.) A plazmák egyébként élénkebb színeket és erősebb kontrasztot nyújtanak, viszont sokat fogyasztanak, a kép sötétebb területein kisebb a részletgazdagságuk, és mivel hajlamosak „beégni”, számítógéppel nem ajánlott őket összekötni. Végül pedig itt vannak (lennének) a projektoros tévék is, amelyek viszont egy normál nappaliba nem férnek be, így nem is igazán érdemes foglalkozni velük.

Méretben megfelelőt
A jelöltek körének szűkítésekor az első lépés annak átgondolása, hogy mekkora tévét is szeretnénk. Egy átlagos nappali méretéből kiindulva 32-42 col között érdemes választani, nyilván annak függvényében is, hogy mennyit szánunk a tévére, illetve, hogy fizikailag mennyi hely áll rendelkezésre. 32 colnál kisebbet családi tévének nem érdemes választani, annyira messze pedig nem tudunk a tévétől ülni, hogy 42 colnál nagyobb képet kényelmesen nézhessünk. Ha a tömeggel tartunk, 32 colos tévét választunk, lévén, hogy jelenleg az eladott LCD tévék fele ebbe a méretosztályba tartozik. A kategória népszerűsége ugyanakkor csökken, a 37 colos termékek javára. A folyamatot egyrészt az árak mérséklődése, másrészt pedig az táplálja, hogy a 37 colos méretben érhető el elsőként a Full HD felbontás.

Hamarosan a 37 colosok lesznek a legnépszerűbbek a 32 colos tévék helyett

Az LCD tévék felbontása ma már gyakorlatilag csak kétféle lehet: 1366x768 vagy 1920x1080 pixel. Ha egy tévén a HD-Ready logót látjuk, akkor a kisebb, HD-Ready 1080p, Full HD vagy Full HD 1080p logó esetén pedig a nagyobb felbontású panelt építették a tévébe. 32 colos (vagy kisebb) tévé esetében csak a kisebb panel érhető el, fölötte viszont választhatunk. Egy 37 colos készülék esetében nem feltétlenül jobb a nagyobb felbontás (elég az 1366x768 pixel, ha csak tévézni, DVD-zni fogunk), 40/42 colos vagy még nagyobb tévé esetében viszont ajánlott az 1080 soros panelt választani (ellenkező esetben a képpontok túl nagyok lesznek), s kötelező akkor, ha a nem túl távoli jövőben HD DVD lejátszó vagy BD lejátszó vásárlását is tervezzük.

Balra a 720p-s HDTV adás, jobbra egy normál tévéadás minősége látható

A HD-Ready és HD-Ready 1080p logók a tévék alkalmasságát jelölik nagyfelbontású tartalmak megjelenítésére. Egy olyan televíziónál, amelyikre felkerülnek ezek a logók, biztosak lehetünk a következőkben: HD-Ready esetén a megjelenítő legalább 720 soros felbontást kínál (tévék esetén 768-at), a HD-Ready 1080p készülékek pedig 1080 sorosak, mindkét esetben 16:9-es képarány mellett. A tévék analóg YpbPr és digitális DVI vagy HDMI csatlakozókon keresztül fogadni tudják a HD jelet, legalább a következő formátumokban: 1280x720 pixel, 50/60 Hz progresszív (720p) és 1920x1080 pixel, 50/60 Hz váltott soros (1080i), illetve HD-Ready 1080p logó esetében az előzőek, plusz 1920x1080 pixel, 50/60 Hz progresszív (1080p) is. Ezen kívül a digitális bemenetek közül legalább egy támogatja a HDCP másolásvédelmet, ami a HD DVD és Blu-ray lemezek tartalmának megjelenítésekor, illetve a majdani digitális tévéadások egy részének megjelenítésekor követelmény.

Panelek
Az LCD tévék panelje a legtöbb esetben jó minőségű, köszönhetően annak, hogy a gyártók IPS, PVA vagy MVA alapú paneleket használnak. Mégis, a legolcsóbb típusoknál előfordul, hogy a színek nem túl jók. Márkás gyártók termékeinél ettől gyakorlatilag nem kell tartanunk, nem úgy a kevésbé ismert cégek televízióinál. Általános útmutatót sajnos csak ennyit adhatunk, hiszen mindenkinek a saját szemével kell megnézni a kiszemelt példányt.
Érdemes összehasonlítani a panelek fényerő és statikus kontrasztarány értékeit, ezek minél nagyobbak, annál jobb. Sajnos a feltűntetett kontrasztarány sok esetben dinamikus érték, de 3000 fölött biztosan. Ez a megoldás a háttérvilágítás erősségének szabályozásával trükközik, csakúgy, mint a TFT monitorok esetében. Érdemes olyan tévét választani, ahol ez a szolgáltatás kikapcsolható, mert nem mindenkinek jön be. A világítás erősségének változtatása főleg akkor lehet zavaró, ha 4:3-as képarányt választunk, a két oldalsó fekete sávban ugyanis ez jól látható változást eredményez. A válaszidő és a betekintési szög a tévék esetében biztos, hogy megfelelő.

Az LCD tévék és az analóg tévéadás
A képminőségre sokkal nagyobb hatása van a panelnél az elektronika képességének, illetve annak, hogy milyen bejövő jelet használunk. Analóg forrás, de főleg tévéadás megjelenítésekor az elektronikának számos átalakítást kell végrehajtania: a váltott soros képet progresszívvé kell alakítani, át kell méretezni a képet, ki kell szűrni a képzajt, valamint nem utolsó sorban össze kell hangolni valamilyen módon a tévéadás és a TFT panel képfrissítési gyakoriságát. Leginkább az első és az utolsó feladattal gyűlik meg a gyártók baja. Olyannyira, hogy az LCD tévék a mai napig „szenvednek”, ha analóg bemenetről használják őket. Ez után húzás formájában jelentkezik, amelyet itt nem a panelek válaszideje, hanem a képfeldolgozás gyenge minősége okoz. Minimalizálására a közép- és felsőkategóriában leggyakrabban 100 Hz-es képfrissítést használják, amelynek lényege, hogy az elektronika két képkocka közé továbbiakat illeszt be (ezeket a valóban meglévő frame-ekből számolja ki). Így minden egyes képkockát rövidebb ideig látunk, s ez a szemünk hiányosságai és az agyunk működése miatt éppen elég arra, hogy éles(ebb)nek lássuk a képet. A 100 Hz-es technológia annál inkább ajánlott, minél nagyobb képátlójú tévét választunk.
A tévéadás minőségét szintén egyénileg kell ellenőrizni, néhány tanáccsal azonban szolgálhatunk! Meglepő különbségeket tapasztalhatunk ugyanis, és sokszor nem is a drágább termékek javára! Mindenképpen olyan csatornára kapcsoljunk, ahol mozgalmasak a képsorok. A motion blur mértékét a legjobban egy foci- vagy vízilabdameccsel ellenőrizhetjük, a deinterlace szűrő (fésűsszűrő) képességeinek ellenőrzéséhez pedig a tévélogók környékét nézzük meg, vagy egy olyan csatornát használjunk, ahol alul folyamatosan mozgó szöveg látszik. Minél kevesebb „lépcsőt” látunk a tárgyak, emberek, betűk széleinél, annál jobb. A zajszűrés megosztja az embereket, van, aki szereti használni, és van, aki nem. Az mindenesetre biztos, hogy a túl erős utólagos képjavítás a kép részletességét is csökkenti, gyártótól függetlenül. Lépjünk be a tévé menüjébe, és változtassunk a zajszűrés és MPEG-2 zajszűrés paramétereken, hogy megvizsgálhassuk a kép minőségét zajszűréssel és zajszűrés nélkül is.
Az egyéb analóg bemenetek használatakor ugyanezekkel a gondokkal szembesülünk, valamivel mégis jobb lesz a képminőség, például azért, mert a DVD képe eleve zajmentes. A legjobb eredményt a D-Sub bemenettel érhetjük el, vagy akkor, ha a komponens (YPbPr) inputra HD jelet kötünk.

Digitálisan az igazi?
A tévék értelemszerűen sokkal jobban akkor érzik magukat, ha a digitális bemenetek valamelyikét használjuk, ilyenkor ugyanis az elektronikának kevesebb a dolga. Ezt pillanatnyilag az asztali DVD, HD DVD és BD készülékek HDMI kimenetei, valamint DVI vagy HDMI kimeneten keresztül a számítógép tudja biztosítani, illetve egyes tévészolgáltatók, ha DVB-S vagy DVB-C jelet használnak, és a set-top-boxon van digitális kimenet.
Azért néhány dolog még így is van, amire jó, ha figyelünk. Az egyik akkor fontos, ha a tévét a számítógépre is szeretnénk csatlakoztatni. 1366x768 pixeles felbontást a videokártyák például nem ismernek. Beállíthatunk 1360x768, 1280x720 vagy 1920x1080 képpontos méreteket, de hogy az adott tévéhez melyik az optimális, az elektronikafüggő. Egy HD-Ready tévénél a legjobb nyilván az 1360x768 beállítása úgy, hogy a panel jobb és bal szélén 3-3 oszlop kimarad. Csakhogy, főleg az olcsó készülékek esetében, van overscan is, ami annyit tesz, hogy az elektronika 5-10 százaléknyit nagyít a képen. Így nemcsak, hogy a kép egy része (pl. a Taskbar) lemarad, hanem azzal is szembe kell néznünk, hogy a nem 1:1-es leképezés miatt az egész kép elmosott lesz kicsit – pontosan úgy, mint amikor egy TFT-t kisebbre állítunk be a natív felbontásnál. Törekedjünk tehát arra, hogy olyan tévét válasszunk, amelyik 1:1-es megjelenítést használ, vagy amelyiknek a menüjében az overscan kikapcsolható. (Figyeljünk arra is, hogy a videokártya kezelőszoftverében kikapcsoljuk az overscant.)
Végül, de nem utolsósorban még egy logó, a 24p jelentését is vizsgáljuk meg. A kéklézeres lemezre a filmek 24 fps (egészen pontosan 23,967 fps) sebességgel kerülnek fel, mondanunk sem kell, hogy ez megint egy olyan érték, ami az elektronika számára nem optimális. Ahhoz, hogy a HD filmek tökéletesen jelenjenek meg a tévén, növelni kell a képkockák számát. Erre megint többféle módszer van, a 60 Hz-es tévék 3:2 pulldownt használnak, ami azt jelenti, hogy minden első képkocka kétszer, minden második képkocka háromszor jelenik: ez pont kiadja a 60 Hz-es képfrissítést. A 100 Hz-es tévék 4:4 pulldown üzemmódja értelemszerűen minden képkockát négyszer jelenít meg, ez a módszer nagyon jó eredményt ad. 100 Hz-es képfrissítés mellett egy másik lehetséges eset, ha az elektronika minden esetben 3 további (nem azonos) képkockát illeszt be a meglévők közé. Ezt a módszert interpolációsnak is nevezik, és ha megfelelő az elektronika, szintén jó eredményt ad. (Egyes tévéknél a menüben megválasztható, hogy 4:4-es pulldown-t vagy interpolációt szeretnénk-e használni.) Ha tervezzük HD DVD vagy BD lejátszó vásárlását is, jobb képminőséget kapunk a tévével, ha azon a 24p logó is szerepel.

Mindig ellenőrizzük a menü szolgáltatásait!

További szolgáltatások, csatlakozók
Az LCD tévék szinte kivétel nélkül 16:9-es képarányúak, ami jó DVD nézéshez, de tévézéshez legfeljebb a Vészhelyzet, meg néhány további 16:9-es műsor esetén optimális. Idehaza a legtöbb adás még 4:3-as képarányú, ami persze nem gond a tévéknek, hiszen oldalt két fekete csík „beiktatásával” nézhetjük az adást ilyen méretben is. Nézzük meg a menüben, hogy a tévé milyen módokat ismer még! 16:9-es és 16:9 Full módokat mindenképpen találunk; mindkettő teljes képernyős, de előbbi a kép alsó és felső részét levágja, utóbbi viszont torzítja az arányokat. Extraként sok esetben 14:9-es, vagy panoráma módot is választhatunk. Utóbbi esetben a teljes képernyős nézetet úgy számolja ki az elektronika, hogy a kép középső harmadában ne legyen torzítás. Ez megint csak egy olyan szolgáltatás, aminek hasznosságáról megoszlanak a vélemények, annál is inkább, mert a sportban használt vonalak például görbülnek (minden más is, de a teniszpálya vonalait könnyebb megfigyelni).
Sok tévére kerül PIP logó, amely a kép-a-képben szolgáltatást hirdeti. Kérdezzük meg az eladótól, hogy ez hány tuneres! Legtöbbször csak egy, ami annyit tesz, hogy a tévé mellé az AV bemenet, vagy a PC bemenet képét tehetjük ki, és nem biztos, hogy erre szükség van. Ha már a tunereknél tartunk, amennyire lehet, készüljünk fel a jövőre is! Bár a DVB-T egyelőre még felesleges, egy év múlva már hasznát vehetjük. A beépített tunernél még jobb, ha a tévék ez irányú képessége egy bővítő modullal növelhető.
Néhány tévé felvételi lehetőséget is nyújt, ugyanis egy merevlemezes felvevő is megbújik bennük, DVD fogadási képesség nélkül. Ha ilyen tévét választunk, azt mindenképpen nézzük meg, hogy a legjobb minőségben mennyi a maximális felvételi idő.
A távirányítóval kapcsolatban ellenőrizzük annak fogását, illetve azt, hogy mennyire könnyű váltani a szín- és hangprofilok között. A távirányítókkal sokszor a video- vagy DVD lejátszó alapfunkcióihoz is hozzáférünk, de csak akkor, ha ez utóbbiak ugyanolyan márkájúak, mint a televíziónk. A tévék hangjától ne várjunk csodát, mélynyomó hiányában biztos, hogy messze leszünk a házimozi élménytől, az összes tévével. Ha a tévét falra szeretnénk rögzíteni, kalkuláljuk bele, hogy a fali konzol további 15-30 000 forinttal megemeli a végösszeget.

Fontos az is, hogy kényelmesen tudjuk használni a távirányítót

Ami a csatlakozókat illeti, feltéve, hogy HD-Ready tévét veszünk, legalább 1 HDMI, 1 komponens, 1 SCART és 1 AV szettet kapunk. Ennél csak több lehet, de hogy kinek pontosan mire van szüksége, az a már kiépített vagy tervezett otthoni rendszertől függ. Ha külső erősítőt szeretnénk használni, ellenőrizzük, hogy van-e erősítetlen  sztereo RCA kimenet, esetleg optikai vagy S/PDIF csatlakozó.

A HD Ready tévékre mindig kerül HDMI bemenet

Végül, de nem utolsósorban, a tévék esetében is jelentkezhet pixelhiba, ezért kérdezzük meg a boltban, hogy milyenek az erre vonatkozó garanciális feltételek!