Heinrich Wilhelm Dove: a binaurális ütemek atyja © Smithsonian Institution Library

A tudomány jelenlegi állása szerint az ember képes külső ingerek révén módosítani az agyában zajló folyamatokat. Az eköré épülő úgynevezett agyhullám-szinkronizálás (brainwave synchronization) az agynak azon a képességén alapul, hogy EEG-frekvenciáját (az agyhullámot) a legerősebb külső inger frekvenciája felé csúsztatja (ez a jelenség FFR, azaz frekvenciakövető válaszreakcióként ismert).

A mélyebb, az agyban a mélyalvással és a meditációval összekapcsolt frekvenciákat az emberi fül már nem képes hallani, úgyhogy a hatás eléréséhez szükség van egy olyan módszerre, amely ezt az ultramély hangot képes valamilyen módon előállítani.

A szóban forgó módszer, amelyre önjelölt fizikusok és agykutatók ezrei esküsznek, a binaurális ütem (binaural beats) névre hallgat. Ennek az a lényege, hogy két, egymáshoz igen közeli frekvenciájú hangot sugárzunk egy sztereo fejhallgató bal és jobb csatornáján, aminek hatására a két hang különbségének megfelelő frekvenciájú hangképzet jön létre az agyban. A különbség legyen alacsonyabb 30 hertznél, javasolják a szakértő oldalak, egyébként az agy a két hangot külön fogja érzékelni, s így nem érvényesül az alacsonyfrekvenciás pulzálás.

Egy 750 és egy 760 hertzes hang besugárzása 10 hertzes hangot eredményez, s már pár perces hallgatás esetén is képes változásokat létrehozni az agyban. Míg számos esettanulmány és ezzel párhuzamosan a témához kötődő fórum élménybeszámolója írja le, hogy a frekvenciák képesek segítséget nyújtani bizonyos állapotokban (a fejfájástól a stresszen keresztül a jóval problematikusabb pszichológiai elfojtásokig) lévő pácienseknek, az orvosi közösség kellő bizonyítékok hiányában a mai napig nem fogadta el az agyhullám-szinkronizáció használatát bármilyen emocionális vagy mentális jellegű panasz kezelésére.

Oster szerint az agyhullámok
Míg a binaurális ütemek jelenségét Heinrich Wilhelm Dove porosz fizikus és meteorológus fedezte fel 1839-ben, a tudományos érdeklődés csak 134 évvel később fordult a téma felé Gerald Oster 1973-as, a Scientific American tudományos szaklapban leközölt cikke, az Auditory Beats in the Brain révén.

Oster cikke a mai napig az egyik legtöbbet hivatkozott tudományos forrásnak tekinthető. A szerző szerint a binaurális ütem hasznos agykutatási eszköz, remekül használható annak felmérésében, hogy az állatok hogyan érzékelik a hangokat az őket körülvevő háromdimenziós környezetben, illetve miként tudják kiszűrni az lényeges hangokat a világ hangtengeréből.  A technika ugyanakkor diagnosztikai eszköznek is tekinthető, ugyanis a normális hangfeldolgozást nem érintő idegpályákat használ. Ennek következtében ezzel nemcsak hallásszervi, hanem idegi panaszokat is lehet találni, a korai vizsgálatok szerint például a Parkinson-kórosok "immunisak" erre a technikára. Különbözőképpen reagálnak a nemek is, Oster az érzékelés erősségét a nőkben a menstruációs ciklushoz kötötte, szerinte így közvetett módon az ösztrogénszintet is lehetséges mérni ezzel.

Deltától a bétáig

Közismert, hogy az agy elektromos aktivitását EEG-vel tudjuk megmérni - a mérések pedig megadják az agyi aktivitás átlagos frekvenciáját, amire a köznyelvben agyhullám néven hivatkozunk. Ezeket a hullámokat több csoportba soroljuk: a delta (0-4 Hz) a mélyebb, a théta (4-8 Hz) a könnyedebb alváshoz és álmossághoz, az alfa (8-12 Hz) relaxált állapothoz, míg a béta (12 Hz-) az aktív gondolkodáshoz kapcsolódik.

A jelenség legnagyobb érdekessége a már korábban is említett FFR-reakció, amikor az agy EEG-je kvázi ráhangolódik a hangstimuláció frekvenciájára. Ennek felhasználása kifejezetten vegyes: az ezzel foglalkozó weboldalak szerint a technika képes stabil és mély meditációs állapotokat létrehozni, növelni a kreativitás és az intelligencia mértékét vagy éppen megszüntetni a stressz okozta hatásokat. Vannak olyanok, akik online játékversenyek közben használják a felfokozott koncentrációs állapot eléréséhez, mások azt állítják, a binaurális ütemek segítenek nekik a tanulásban, megint mások lebegésterápia során, vagy az ezekhez közel álló úgynevezett sensory deprivation élményének erősítéséhez használják (ezen utóbbi az emberi érzékszervek "kikapcsolásával" éri el hatását, s a köztudottan kínzási módszerként is fellhasználta már jópár nemzet). Ám a felhasználási kör itt még nem ért véget: más oldalak azt hirdetik: a módszer képes függőségből kigyógyítani az embert, testen kívüli élményeket okozni neki, vagy éppenséggel kipróbálhat egy drogot is úgy, hogy nem okoz magának sem függőséget, sem priuszt: csak az agyat kell a megfelelő állapotba "kattintani".

Elméletben, ha egy 10 hertzes binaurális ütemet hallgatunk, az agyi aktivitás frekvenciája kezd efelé az érték felé mozogni, és így egy munka közbeni béta állapotból alfába is áthangolható az agy. A szakoldalak azonban nem győzik hangoztatni: alternatív gyógyászati módszerekhez hasonlóan az adott témára vagy hatásra való felkészültség legalább annyira fontos, mint annak tudatosítása, hogy az egyes frekvenciaártékek nem működnek mindenkinél tizedesjegyre pontosan, és az is könnyen előfordulhat, hogy egy-két órás kezelés semmilyen hatással sem bír szervezetünkre.

A kezelések (vagy kísérletezések) mellékhatásokkal is járhatnak: az agyhullám-szinkronizálók fejfájásról, koncentráció- és alvászavarokról, memóriakiesésekről számolnak be. Egyes alfa-hullámokat hallgató kísérletezők hang- és fényérzékenységről, paranoiáról, kitágult pupillákról, a béta-hullámokat próbálgatók pedig gyors szívverésről, hangulatváltozásokról, álmatlanságról és mániákus vagy obszesszív-kompulzív viselkedésről panaszkodnak.


A piaci választék
A témához kapcsolódó termékek jó része előre elkészített zenei CD, amelyen nyugtató zenével vagy környezeti hanghatásokkal kombinált binaurális ütemek hallhatóak; ezek az anyagok főként relaxációra vagy meditációra hasznosak. Jóval kevesebb azoknak a szoftvereknek a száma, amelyekkel az érdeklődők maguknak tudják elkészíteni a kívánt hosszúságú vagy frekvenciájú kezeléseket. (Itt érdemes megjegyezni, hogy az egyes agyi hatások eléréséhez nincsen fix frekvenciatáblázat, ugyanis nem mindenki reagál szükségszerűen ugyanúgy az egyes hangokra. A pontos hatások eléréséhez kísérletezésre van szükség, aminek hosszú távú idegtani hatásaitól sokszor csak óvnak az orvosok.)

A letölthető repertoár csúcsán sokáig a Brainwave Generator volt (ennek fejlesztését 2004-ben zárták le), az ezzel generált hullámokat el is menthetjük, ha például egy MP3-lejátszón akarjuk őket meghallgatni utazás közben, vagy kedvenc zenéinket is hozzákeverhetjük. Ezt a Gnaural váltotta fel, jelenleg ez az egyik legerősebb, több platformon is megtalálható program. Ennél egy kicsivel egyszerűbb az SBAGen, valamint aki munkahelyéről akarná kipróbálni mindezt (vagy csak nem akar letölteni semmit), az a böngészőjében is elindíthatja a Java Binaural Beat Generator nevű alkalmazást. Ennél morbidabb az I-Doser, amely gyakorlatilag a serkentőszerek hatását hivatott szimulálni. A különféle stimulánsok hatásaival "felruházott" fájlokat külön lehet megvásárolni a program webboltjában. Kevésbé bizarr a Neuro Programmer 2 alkalmazás, amellyel az ember igény esetén önhipnotikus anyagokat tud összeállítani.