szerző:
MTI

Eltöltötte első napját és éjszakáját a Mars északi sarkvidékének a közelében az emberiség újabb küldötte a vörös bolygón, a Phoenix amerikai űrszonda.

Az egyik első kép, amelyet a
Phoenix landolás után hazaküldött.
Tekintse meg galériánkat!
© NASA
Mindent egybevetve a földi irányítókat örömmel eltöltő híreket, illetve fényképeket küldött haza. Tudatta magáról, hogy műszerei rendben vannak, napelemtáblái, amelyek majd működése idején energiával látják el, rendben kinyíltak. Mindössze egy zavaró jelenség okoz egyelőre fejtörést az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA mérnökeinek: a szonda 2,35 méter hosszú talajmintavevő behajlítható robotkarja, amely egy exkavátorhoz hasonló, első nekifutásra nem tudott teljes egészében kinyílni.

A szakemberek ezt egyelőre apró bosszúságnak minősítették, amely valószínűleg egy ráadás napot vesz igénybe a szerkezet műszereinek bevetés előtti tesztelési folyamatában. Egyébként sokan emlékeztetnek arra: korábbi Mars-missziókkal is előfordult, hogy a küldetés nem teljesen zökkenőmentesen indult, vagy a kezdeti szakaszban keletkezett műszaki hiba, de mindegyik esetben sikerült a földi irányításnak korrigálnia a rendellenességet.

Az első marsi nap sikertörténetéhez tartozik mindenképpen az is, hogy a Phoenix hazaküldte az első színes fotókat lakóhelyének a környékéről. A képeken sötétvörös, kavicsokkal, kövekkel teleszórt sík terep tárult a szakemberek, és az interneten keresztül immár az érdeklődők elé is. A láthatóan fagyott állapotban lévő talaj fölé rózsaszínű égbolt borul.

Ráadásként egyfajta űrszenzáció is kísérte a közép-európai idő szerinti hétfő hajnali rendkívül izgalmas ejtőernyős-fékezőrakétás leszállási manővert. A bolygó körül keringő Mars Reconnaissance Orbiter szondának ugyanis sikerült lefényképeznie a Phoenixet akkor, amikor az űreszköz már a Mars légkörében ejtőernyős fékezési szakaszán esett keresztül. Ez a fekete-fehér fotó pedig azt jelenti: az űrkutatás történetében most először fordult elő, hogy egy idegen égitestre leszálló űreszközt egy másik űrszonda lefényképezett.

A tervek szerint a Phoenix hamarosan hozzálát az érdemi tudományos munkához, vagyis ahhoz, hogy robotkarjával a fagyott talajba fúrva mintát vegyen. Ezt a szonda egy másik műszere megolvasztja, majd az így nyert vizet veti vizsgálat alá a fedélzeti laboratórium, és igyekszik utánajárni annak, hogy a marsi víz alkalmas-e, vagy alkalmas volt-e valamikor akár a legprimitívebb életformák hordozására, illetve kideríteni azt, hogy a marsi víz milyen hatással lehetett a bolygó ásványi elemeinek az alakulására.

A másik miniatűr laboratórium pedig a talajminta kémiai összetételét állapítja meg. A Phoenix emellett várhatóan értékelhető adatokat közvetít majd a földi irányítóközpontba a marsi sarkvidék időjárási viszonyainak az alakulásáról is. S persze rengeteg fotót is várnak tőle a Mars eme rideg és kietlen tájékáról.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
hvg.hu Tech

Elkapták a Phoenix űrszondát landolás közben – fotó

A Marson sikeres leszállást végrehajtó Phoenix-et a NASA Mars Reconnaissance Orbiter (MRO) nevű műhold nagy felbontású kamerája kapta lencsevégre, mikor még ejtőernyővel közeledett a vörös bolygó felszíne felé. Ez az első eset, hogy egy űrjármű fotózott le egy másik űrjárművet, amely egy másik bolygóra ereszkedik le éppen.

MTI Tech

Útnak indult a Phoenix Mars-szonda

Útnak indította szombaton az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA a Phoenix Mars-szondát, amely a vörös bolygó jegében mikroorganizmusokat, vagy azok nyomát fogja kutatni.

Bari Máriusz Tech

A Marsról írja blogját a Phoenix szonda

Nemcsak biztonságban szállt le a Phoenix a Mars felszínére, hanem folyamatosan nyomon is lehet követni űrbeli élményeit. A szondával kapcsolatos hírek a Twitter gyorsblog-rendszeren olvashatóak.

Gulácsi Péter a német bajnokság legjobb játékosa

Gulácsi Péter a német bajnokság legjobb játékosa

Sem a genetika, sem a hormonvizsgálat nem képes eldönteni, mennyire lehet férfi egy nő

Sem a genetika, sem a hormonvizsgálat nem képes eldönteni, mennyire lehet férfi egy nő

Szájer József: Németországban cenzúra van

Szájer József: Németországban cenzúra van

Reuters: A Google lenullázza a Huaweit, elveszi tőle az Androidot

Reuters: A Google lenullázza a Huaweit, elveszi tőle az Androidot

A legolcsóbb budapesti jegyek is drágák lesznek az Eb-re

A legolcsóbb budapesti jegyek is drágák lesznek az Eb-re

Lemondott Heinz-Christian Strache

Lemondott Heinz-Christian Strache