Míg a hivatalos sajtóközlemény szerint a megoldással percenként körülbelül 40 szót lehet begépelni, Kushler úgy véli, az 55 szó/perc sebesség sem lehetetlen a Swype-pal. A gépelési hibák (pontosabban téves húzások) esetében a rendszer automatikusan javítja a hibát egy beépített 65 ezer szavas szótár segítségével vagy ha egy karaktersorozathoz több lehetséges szóalak kapcsolódik, azt egy menüből választhatjuk ki.
A Swype prototípusa jelenleg csak Windows Mobile-alapú készülékre készült el, de már készülőben van a Symbian- és Linux-alapú változat is. Egyelőre még nem tudni, hogy az Apple be kívánja-e vezetni ezt a technológiát az iPhone valamelyik változatában. A rendszer önmagában nem számít formabontónak, hiszen több éve folynak már hasonló fejlesztések például annak érdekében, hogy a fogyatékosok is könnyedén tudjanak internetezni - ilyen megoldásokról már korábban a hvg.hu is beszámolt az ELTE Sajtóklubban tartott demonstráció kapcsán.