Az egyik legfontosabb tudnivaló a mobiltelefonnal kapcsolatban, hogy valójában egy rádió, mégpedig egy különösen fejlett rádió.. A telefont Alexander Graham Bell találta fel 1876-ban, a vezeték nélküli kommunikáció pedig az 1880-as évekre vezethető vissza, amikor Nikolai Tesla feltalálta a rádiót, amit  1894-ben az olasz Guglielmo Marconi mutatott be. Szinte természetes volt, hogy ez a két nagyszerű technológia egyszer majd összekapcsolódik.

Az első mobil kommunikációs eszköz az autókba szerelhető rádiós telefon volt. A rádiótelefon-rendszerben egy központi antennatornyot telepítettek minden városba, és egy tornyon keresztül általában  25 csatornát lehetett elérni. A központi torony azt jelentette, hogy az autóban lévő telefont hozzá kellett csatlakoztatni egy erős adóhoz, amely elég erős volt ahhoz, hogy képes legyen körülbelül 70 kilométerre közvetíteni. Ebben a rendszerben egyszerre nem sok ember tudta a rádiós telefonját használni, egyszerűen nem volt elég csatorna. A celluláris rendszerben viszont kis cellákra osztották fel a városokat. Ez lehetővé teszi a  frekvencia újra felhasználását a városon keresztül, így több millió ember tudja párhuzamosan használni a mobiltelefonját.

A rádiótelefonokban alacsony energiájú vezetők vannak. A mobiloknak általában  két jelzési erőssége van: 0,6 watt és 3 watt (összehasonlításképpen a legtöbb CB rádió 4 wattos). Az alacsony energia előnye, hogy a bázisállomás és a telefonok cellákon belüli transzmissziója nem jut el messzire a cellán kívül, ezért minden cella újra felhasználhatja ugyanazokat a frekvenciákat. A kis energiafogyasztás azt is lehetővé teszi, hogy a mobilokat működtető akkumulátorok mérete is kicsi legyen, szemben a hőskorban külön táskában hordott energiaforrással.
A celluláris felépítés nagy számú bázisállomást igényel, így azután nem meglepő, hogy adótornyokat és háztetőkre, oszlopokra szerelt antennák látunk egy nagyvárosban, bármerre is nézünk.

Minden mobiltelefonhoz speciális kódok társulnak. Ezeknek a kódoknak a segítségével azonosítható a telefon, a telefon tulajdonosa és a szolgáltató. A telefon bekapcsolásakor elküldi ezeket a kódokat, és ez alapján tud a készülék bejelentkezni a rendszerbe. Mindez egy speciális frekvencián történik, ezen keresztül tartja a kapcsolatot egymással a telefon és a bázisállomás. Ha sikerül az azonosítás, akkor a rendszer már követi a telefon helyzetét, így a szolgáltató tudja, hogy melyik cellában vagyunk, hol csörgesse a telefont. Ahogy a cellánk széléhez közeledünk, a cella bázisállomása jelzi, hogy a térerő csökken. Ugyanakkor azt is észreveszi a rendszer, hogy melyik másik cella felé közeledünk, hol lesz erősebb a jel, és egy adott pillanatban jelzést küld a telefonnak, hogy kapcsoljon a másik frekvenciára és a másik cellára.