Michael Barratt, Gennagyij Padalka és Koichi Wakata az ISS űrállomás Unity moduljában gyűltek össze pénteken, hogy megnézzék egy fedélzeti laptopon a legújabb Star Trek filmet. Mindez Barratt filmrajongásának köszönhető, az asztronauta ugyanis akkor is szerette volna megnézni a filmet, ha nem tartózkodik a Földön.
A NASA munkatársai ezért öt óra alatt átkonvertálták a közel két óra hosszú filmet és felsugározták azt az ISS fedélzetére. Barratt elmondta, hogy a Star Trek sorozatnak nagy szerepe van abban, hogy űrhajós lett. Emellett a mozizás pedig nem egy ismeretlen fogalom a fedélzeten - igaz, a Földön nem szokás filmnézés közben lerögzíteni a lábakat a padlóhoz.
Padlóhoz szíjazva nézték végig a Star Treket
Az ISS nemzetközi űrállomáson nézték meg az asztronauták J.J. Abrams új alkotását, a Star Trek sorozat tizenegyedik mozifilmjét, ugyanis az egyik űrhajós nem tudta elviselni azt, hogy kedvenc sci-fijének legújabb darabját nem tudja megnézni a Földön - adta hírül a New York Times.

„Mobil kilátóval” készültek Hadházyék a hatvanpusztai tüntetésre
Charles Leclerc belekavart a McLarenek időmérőjébe
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Hamilton a pocsék időmérője után: A csapatnak a versenyzőt kellene lecserélnie
Egy fotó alapján tűz volt a Mol százhalombattai olajfinomítójában
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.