szerző:
techline.hu
Tetszett a cikk?

Bár több kelet-európai országban jóval magasabb az illegális szoftverek...

Bár több kelet-európai országban jóval magasabb az illegális szoftverek aránya, mint nálunk, érdekes tény, hogy ellentétben a többi országgal, Magyarországon nem csökken évről-évre a warez szoftverek aránya, hanem 42%-on stagnál. Ráadásul ez az arányszám nem tartalmaz filmek/zenék/játékok másolgatására vonatkozó adatokat, erre csak becslések vannak – igaz, elég magasak, játékszoftverek esetében például 80%-ra becsülik az illegális verziók arányát kishazánkban. A filmeket valószínűleg becsülni sem merik…

Könyveket lehetne arról írni, hogy valójában miért is lopunk, mennyire játszanak ebben közre a szoftverek viszonylag magas árai, a forgalmazók, az adórendszer, a kapuadó,  valóban a felhasználók-e a hibásak a jelenlegi helyzet kialakulásáért, és így tovább. 

Tegyük azonban most félre a ködös fejtegetéseket, a „ki a hibás” kezdetű értekezéseket, és legyünk egy kicsit földhözragadtak, azaz legyünk végre konkrétak! Készítsünk egy virtuális személyiséget, nevezzük el mondjuk Kovács Istvánnak, majd vetessünk vele egy számítógépet, és pakoltassuk tele legális szoftverekkel. Lássuk, hogyan boldogul, kezdődjön a virtuális „gondolatkaland”!

Nos, helyezzük el nem létező Istvánunkat a társadalmi ranglétra középső fokainak egyikére – legyen tehermentes lakása, autója és ne keressen rosszul. Legyen mondjuk egy menő cégnél valamilyen vezető-kreatív, egy igen kellemes, havi bruttó háromszázezer forintos fizetéssel. Ez a magyar nettó átlagbér sokszorosa, ám mégsem arcpirítóan magas összeg - nem érhet tehát minket a vád, hogy hősünket hátrányos helyzetből indítottuk, de nem is lett milliomos csemete belőle. Tegyük fel, hogy Pista ez idáig nem érdeklődött különösebben a számítástechnika iránt, most azonban úgy hozta a sors, hogy munkája (hobbija) miatt, szüksége lesz egy gépre, és pár alkalmazásra. (Tételezzük fel, hogy jó pár szoftver kezelését elsajátította céges gépeken vagy tanfolyamokon, tehát nem kezdő). Megveszi tehát a gépet (a példa szempontjából most mellékes, hogy milyet és mennyiért, hiszen most csak a szoftverről lesz szó.) Megvan a gép, Pista pedig elindul a boltba – kövessük! Megjegyzés: az árak bruttóban vannak megadva, ami ugyan nem a szoftver „igazi” ára, de ennyit fizetünk ki a boltban, és az átlagember különben is bruttóban gondolkodik. 

Bár a legtöbb esetben előre telepített OEM operációs rendszerrel érkeznek a gépek, tételezzük fel, hogy Kovács úr gépe üres volt. Kell tehát egy operációs rendszer! Legyen mondjuk Vista 64 Bit SP1 Ultimate – ez nem a legdrágább, de nem is legolcsóbb: 51 467 forint.

Szövegszerkesztőre, táblázatkezelőre és egyéb irodai alkalmazásokra mindenkinek szüksége van , és mivel szegény Istvánba a tanfolyamokon „beleverték”, hogy „Office, Office és semmi más”, ezért nem áll neki telepíteni egy ingyenes OpenOffice-t,  hanem megveszi az eredeti Office-t, legyen mondjuk Microsoft Office 2007 Professional V2 - Magyar 1pk MLK CD – OEM verzió: 80 909 Forint.

Rendes magyar emberhez méltóan Istvánnak (vagy a feleségének, bátyjának, ez most mindegy) is van egy kis „fusi” munkája esténként, tehát egyben egyéni vállalkozó is – kell tehát egy számlázó szoftver. Legyen mondjuk a nem túl drága Awex Pro, remek szoftver egyébként, 31 537 forintba kerül.

István eddig 163 913 forintot költött csak szoftverre, azaz fizetésének több mint a felét, pedig még nem is vett semmit, a java ugyanis hátra van! Szükség van egy fájlkezelőre, köszönhetően annak, hogy a Microsoft tíz év alatt sem volt képes integrálni az operációs rendszerbe egy rendes kétablakos fájlkezelőt (igaz, igaz… a MacOSX sem). Vegyünk tehát egy alapnak számító Total Commandert. Sok felhasználó hiszi, hogy a TC otthonra ingyenes, azaz „shareware”, valójában azonban nem: legálisan egy hónapig használhatjuk ingyen, utána meg kell vennünk, vagy le kell szednünk a gépről. Szerencsére nem túl drága, és a világ egyik legjobb szoftvere, kosárba tehát vele! Egyfelhasználós licenc: 7970 forint. Természetesen kell vírusirtó/tűzfal is, legyen mondjuk Panda: 16 650 forint. 

Csomagolgatni is fogunk, és tételezzük fel, hogy képzeletbeli felhasználónk annyira lúzer, hogy nem ismeri a 7Zip-et  és megvásárolja az „igazi” WinZip-et: WinZip 12 Pro Single User License 18 863 forint.

Alakul ez, alakul, most tartunk 207 396 forintnál, jelen pillanatban képzeletbeli vásárlónk (ha a hónap hátralévő részében akar még enni), akkor befejezi a vásárlást. Mivel azonban nem létező személyről van szó, nincs szüksége evésre/ivásra, szórakozásra, illetve közös költséget sem fizet, szóval folytassuk csak. 

CD-íráshoz kell egy Nero (ejnye Pista, biztosan nem olvasol Techline-t, nem kellene ezért fizetni…), 20 690 forint. Hogy igazán szíven döfjük szegény Kovács urat, vetessünk vele egy Photoshopot is, nem is hibáztathatjuk érte, hiszen egyszerűen nem létezik a Photoshopnál jobb grafikai szoftver (persze van pár ingyenes alternatíva, de azért nem ugyanaz). Kosárba tehát azzal a Photoshoppal, CS4 Design Standard „jóárasított” otthoni verzió: 165 558 forint.

Pistánk szeretné megvágni a gyermekeiről és a nagyiról készült házi videofelvételeit is, és sajnos már rájött arra, amire mindenki más, nevezetesen, hogy a Windowsba épített, ingyenes Movie Maker sok mindenre jó… de erre nem. Nem kell nekünk profi szoftver, hagyjuk most a Final Cut Prót meg a Vegast, jó lesz az „olcsóbb" Premiere is… hoopsz! Mégsem, azért a 300 ezer forint körüli összeg még Pistánknak is sok, oké… legyen akkor mondjuk… a Pinnacle Studio! 19 464 forint. 

Játszani mindenki szeret, dobjunk tehát a kosárba pár játékszoftvert is, ne sokat, legyen mondjuk három darab: egy apunak, kettő a gyerekeknek. Legyen mondjuk X-ManOrigins: Wolverine (mostanában ez a divatos) 11 999 forint, mellé a srácoknak a Burnout Paradise 11 999 forint (nem sok fantázia van a PC-s játékszoftverek áraiban). Ja, hogy kell még egy, nos legyen egy olcsóbb, mondjuk egy Medal Of Honor gyűjtemény, 7999 forint. 

Megvettük tehát a legszükségesebb dolgokat, a számla végösszege  445 105 forint, azaz majdnem félmillió. Persze nem vettünk túl sok játékot, nem vettünk DVD filmeket, sőt egyéb speciális szoftvereket sem (reméljük Pistának nincs szüksége Macromedia szoftverekre, ne adj isten egy 3Ds Max-ra). 

Drága tehát a szoftver, esetleg aránytalanul drága? Vagy éppen ellenkezőleg: pontosan annyi, „amennyit ér”? Vagy esetleg pontosan azért drága, mert ezzel kompenzálják a magas warez-arányt? A végeredmény (azaz a képzeletbeli számla összege) mindenesetre érdekes, főleg annak fényében, hogy Kovács úrnak valószínűleg többe kerültek a gépére vásárolt szoftverek, mint maga az alapgép. De! Annak fényében is érdekes, hogy ebből az összegből egy viszonylag jó használt autót is lehet venni, sőt el lehet tölteni két hetet Thaiföldön. Esetleg Kovács úr volt figyelmetlen, és nem nézett szét eléggé az ingyenes szoftverek piacán?  De az is lehet, hogy a szoftverek árával nincsen gond, csak mi keresünk keveset? Lássuk, mit gondol erről a Kedves Olvasó!  

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
techline.hu Tech

Warez történelem

Ha egy programot megírnak, mindig lesznek valakik akik azt ezer részre szedik és...

Egyre jobban megéri megújuló energiába fektetni

Egyre jobban megéri megújuló energiába fektetni

Felbukkant a Nürburgringen a Mercedes régen várt hiperautója, a One – videó

Felbukkant a Nürburgringen a Mercedes régen várt hiperautója, a One – videó

Rabkórházba szállítják át Navalnijt

Rabkórházba szállítják át Navalnijt