A második világháború után született amerikai generációnak már nem barátja a folyóírás, nyomtatott betűkkel ír, karikát, nem pedig pontot tesz az i tetejére. A mai fiatal generációk pedig nem is emlékeznek olyan időkre, amikor még nem volt internet - írja a Time.com - mobilon és számítógépen kommunikálnak, írnak dolgozatokat, kézírásra pedig csak akkor van szükségük, ha szignóziuk kell egy hivatalos iratot: ez tehát a kézírás haláltusája, élő adásban. Mindez nem egy újkeletű jelenség, a folyóírás Amerikában már a huszas években kezdte elveszíteni jelentőségét, amikor a pedagógusok ráeszméltek: a gyermekek nyomtatott könyvekből tanultak olvasni, írniuk is így kellene, így lenne könnyebb. A második világháború idején már elfogadott volt a nyomtatott kézírás. Ami a jelent illeti, az amerikai kézírásleckék hossza átlag 30 percről átlag 15 percre csökkent, valamint a legnagyobb amerikai kézírástankönyv-ellátó, a Zaner-Bloser is arról számolt be, hogy hiába van nyolc részes tan- és gyakorlókönyvsorozatuk, ha az első három részen kívül alig vásárolnak a többiből.

Nyomtatott kézírás

A nyomtatott kézírás fogalma alatt azon kézírást értjük, amelyben a betűket nem kötjük össze, nem kapcsolódnak egymáshoz.

Mégsem magyarázza mindezt az amúgy kézenfekvőnek tűnő magyarázat, hogy a számítógépek tehetnek minderről, állítja Steve Graham, a Vanderbilt Egyetem professzora: szerinte a gyerekek azért nem tanulnak meg írni, mert senki sem kényszeríti őket. Hiába számít az írás elsajátítása egyfajta szintlépésnek vagy rítusnak, az osztálytermen kívül ennek nincs hatása. Az amerikai iskolarendszer nem igazán figyel arra, hogy egy gyermek milyen módszerekkel ír, amíg tud olvasni, az olvashatatlan kézírás nincsen hatással a munka teljesítményére - az olvasható írásnál pedig nem számít, hogy folyóírással vagy nyomtatottal született-e. Azt pedig senki sem szabályozza, hogy hogyan írnak a gyermekek, amikor már a felnőtt generációk is alig használják a tollat.

A cikk arra is kitér, hogy az 1980 után születetteknek jellegzetes kézírása van: kicsit hanyag, kicsit gyerekes írásképet mutatnak a fiatal amerikaiak keze alól kikerült írásos anyagok. Mindez mégsem jelenti azt, hogy a fiatalok ténylegesen hanyagabbak lennének, válaszolta kérdésünkre Demeter Lilla grafológus: inkább beszélhetünk arról, hogy a gyorsabban írt, emiatt hanyagabbnak tűnő íráskép a világ felgyorsult folyamataiknak való megfelelési kényszerről árulkodik. Mennyire tükrözi a magyar helyzet az amerikai állapotokról beszámoló cikket, milyen trendek figyelhetőek meg a magyar diákok írásképében?

© Fazekas István

Természetes, hogy a később született gyermekeknek másként írnak, ugyanis minden írásreform hatással van a gyermekek írására, állítja Dr. Szidnai László klinikai íráspszichológus és igazságügyi szakértő. Amikor például töltőtollal kellett írni a magyar iskolákban, meg kellett támasztani a csuklót, emiatt sokkal koncentráltabban, gondosabban írtak a fiatalok. Amikor később megengedetté vált az osztályteremben a golyóstollak használata, a toll fogása miatt a diákok csuklója szabadon billegett. Hat-hét éves gyermekeknél még a kézcsontok sem alakulnak ki teljesen, állítja a grafológus, emiatt nem is biztos, hogy jól koordinálnak a golyóstollal, az írásképük így egyértelműen csúnyább lesz. Mindezek mellett a gyerekek nem is gyakorolják annyira az írást, így sok iránytévesztés is tapasztalható írásukban.

Ugyanakkor, véli Szidnai, érdemes azon trendekre is figyelni, ahol nem az ember mozdul a technika irányába, hanem ennek ellentettje figyelhető meg: gondoljuk például a jegyzetelésre használható tablet PC-kre. Mindazonáltal, ha már arról beszélünk, hogy a diákok írás helyett gépelnek, szerencsésebb lenne, ha egy olyan magyar billentyűzetkiosztáson tanulnának gépelni, ami nemcsak ergonomikus és kényelmes a kéznek, hanem a magyar nyelv jellegzetességeit is figyelembe veszi.

A kézírástól való elszokás hazánkban is látszik és rohamos tempóban válik problémává, állítja Dr. Ollé János egyetemi adjunktus, az ELTE PPK Oktatás-Informatikai Szakcsoportjának vezetője. Amikor a gyermekek ugyanis megtanulnak írni, azzal egyidőben olyan finommotorikus készségeket sajátítanak el, amelyek serkentőleg hatnak későbbi szellemi fejlődésükre is. Az, hogy a fiatalok gépelnek és az internet előtt ülnek, más képességekkel ruházza fel őket: nemcsak az információmegosztáshoz és -áramlathoz, hanem a nagyobb "sávszélességhez" is: képesek szimultán kezelni több kommunikációs csatornát is. Mindez problémaként csapódik le az osztályteremben, amikor a fiatalok számára nem elég az, hogy "csak" egy tanárra, alkalmanként még egy írásvetítőre vagy projektorra is figyeljenek - ugyanakkor érthető, hogy a pedagógusok nem is nagyon tudnak mit kezdeni ezzel.

Mégsem a Nemzeti Alaptanterv feladata, hogy ezen jövőbeli trendekre reflektáljon, állítja a szakember - a NAT megváltoztatása ugyanis teljességgel oktatáspolitikai dolog, egy jelentősebb reform bevezetése pedig akár öt évig is elhúzódhat. Az egyes iskolák külön-külön sokkal gyorsabban tudnának reagálni erre a trendre, ha akarnának: egy-másfél hónap alatt át lehetne alakítani egy iskola oktatási rendjét. Mindehhez a pedagógusoknak kellene megérteniük és átgondolniuk az új trendek között is működőképes oktatási trendet, ez pedig nem könnyű feladat. Azzal viszont nem lehet vitába szállni, hogy a fiatalok az elmúlt öt év alatt számítógép- és internetfüggők lettek.

Erre bólint rá Török Balázs is, az OKI Kutatási Osztályának szakértője is. Állítása szerint a közoktatás nagy átlagát nézve a pedagógusok ragaszkodnak a kézíráshoz és annak szerepéhez, hiába akadnak olyan kísérleti programok, amik segítenék a gyermekek átállását. Ennek oka a pedagógusok koncepciójában, valamint a vizsgákból adódó elvárásrendszerben rejlik. (Sarkítva a képet: az iskolai rendszer csak a diszlexiásoknál nem szűri, hogy azok miként adják le dolgozataikat, írásban avagy gépelve-e.)

Ami az írást, mint szellemi alkotási folyamatot illeti: az iskolák azért zárkóznak el a számítógépektől, mert azok bevezetésével könnyűvé válnak a visszaélések, könnyen lehet copy-paste segítségével gyenge minőségű anyagokat előállítani. Ami a helyzet szociológiai oldalát illeti: az iskolák azért sem építenek az internetre, mint tudásbázisra, mert ha nincs mindenkinek otthon internetelérése, akkor a diákoknak nem is adhatnak olyan munkát, amelynek alapfeltétele a nethasználat. Az informális tanulásban természetesen mindez régen megváltozott már, az online felhasználói közösségek tagjainál már régóta olyan képességek figyelhetőek meg mondja Török Balázs, amelyeket vállalati menedzsmentképzéseken tanítanak. 

Érdekes pontja az informális és az osztálytermi tanulás közti különbségnek a Sulinet, mondja a szakértő. A tervezők eredetileg ugyanis egy nagy információszolgáltató rendszert akartak kiépíteni, a web 2.0 pedig ahogy betört az internetre, úgy is lépett túl rögtön a digitális tudásbázison. Mégis, teszi mindehhez hozzá Dr. Ollé János, óriási jelentőségűnek tűnik, hogy miként osztják meg a diákok egymás között a tudást és a tartalmat - az információ megosztása ugyanis a tartalomról való eszmecserét is növeli.