szerző:
hvg.hu

Hetek kérdése és elkészül az első bedobozolt Leonar3Do, indulhat a háromdimenziós virtuális teret alkotó eszköz forgalmazása – tudta meg a Világgazdaság Rátai Dániel feltalálótól.

A lap csütörtöki számában azt írta, hogy a találmányra épülő családi vállalkozás megtalálta a termék hazai gyártóját, a Dunavarsányban működő Caro Kft.-t. A termék piacra lépését Rátai Dániel szerint már világszerte várják a disztribútorok. Elsőként három piacon tesztelik az eszköz fogadtatását: Izraelben, Brazíliában és Japánban.

Azt, hogy Leót mennyiből gyártják és mennyiért adják tovább, a feltaláló nem kívánta elárulni, csak annyit mondott, számításaik szerint a legtöbb piacon 750 euró (200-210 ezer forint) körüli áron lehet majd megvásárolni.

A virtuális valóságra építő, többszörösen is díjazott találmány használatával komplett interaktív háromdimenziós konfigurációvá egészíthető ki a személyi számítógép.

Az eszköz segítségével a monitor előtti térben 3D-ben lehet például rajzolni, gyurmázni. A rendszer lényege, hogy a monitoron elhelyezett szenzorok érzékelik a 3D-s szemüveg, valamint a madár formára emlékeztető 3D-s egér helyzetét, és így mindig a felhasználó fejpozíciójának megfelelő, valós benyomást keltő kép keletkezik.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Több mint félmillió tüntető vonult utcára Barcelonában

Több mint félmillió tüntető vonult utcára Barcelonában

Lackner Csaba felfüggesztette MSZP-tagságát

Lackner Csaba felfüggesztette MSZP-tagságát

Térey János posztumusz kötete: mintha érezte volna a közelgő véget

Térey János posztumusz kötete: mintha érezte volna a közelgő véget

Ahány személyi kölcsön, annyi szokás – útmutató a gyors pénzt keresőknek

Ahány személyi kölcsön, annyi szokás – útmutató a gyors pénzt keresőknek

Marad az októberi nyár

Marad az októberi nyár

140 kilométeres hatótávú elektromos bicikli a Peugeot-tól

140 kilométeres hatótávú elektromos bicikli a Peugeot-tól