A tenerifei La Laguna Egyetem kutatói felfedezték, hogy elszabadult vadászgörények egyre inkább megtelepednek a vadonban, sőt, szaporodnak is.
A Marokkótól nyugatra elterülő, Spanyolországhoz tartozó szigetcsoporton eredetileg nem honos a vadászgörény, azonban hagyományosan alkalmazzák nyúlvadászatnál. A kis ragadozók behatolnak a nyúlüregekbe, és kiűzik a szabadba a tapsifüleseket. A szigetlakók mintegy húszezer vadászgörényt tartanak, a kiadott vadászengedélyek száma 9500.
Gyakorta megesik azonban, hogy a görények elszöknek gazdájuktól, sőt, vannak gazdák, akik tudatosan is elengednek néhányat. A természetben aztán szaporodásnak indulnak - számoltak be a kutatók az Oryx című folyóiratban a Der Standard című osztrák lap ismertetése szerint.
La Palma szigetén, ahol csapdával is fogtak vadászgörényeket, összegezték az 1998 óta történt észleléseket. Kiderült, hogy az állatok a tűlevelű erdőkben és a mezőgazdasági területeken érzik legjobban magukat, azaz a sziget északi és középső részén - pontosan ott található a legtöbb nyúl is.
A kutatók abból indulnak ki, hogy ha a természetben élő vadászgörények tovább szaporodnak, az óhatatlanul megváltoztatja az ökoszisztémát. Lehetséges, hogy veszélyeztetni fogják a talajon fészkelő madarakat, például a csak ott előforduló, szürkefarkú babérgalambot, amelynek állományát 1000-2000 körülire becsülik. Egy másik endemikus faj, a kanári gyík állományának is árthatnak a betolakodó ragadozók. A kutatók szerint a hatóságoknak fel kellene ismerniük a problémát, szigorúbb szabályozást bevezetve a vadászgörények tartására vonatkozóan.
Elszabadult görények okozhatnak káoszt a Kanári-szigeteken
Felelőtlen vadászok sodorták veszélybe a Kanári-szigetek állatvilágát.

Magyar Péter: Úgy hallom, hogy Nagy Márton távozik
Orbán elkészült a győzelmi tervével Horvátországban
Halálra rémültek az utasok a római Wizz Air-gépen
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
Trump: Lehetnek súlyos vámok, szankciók, vagy azt mondjuk, ez a ti harcotok
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
Nyilvánosságra hozták Jeffrey Epstein szexkereskedelem miatt 20 évre ítélt volt barátnőjének vallomását
Miért kell ennyire Donbasz az oroszoknak?│ Elvitelre
Kéri László: Sulyok Tamás bukhat, durva konfliktusok jöhetnek a Tisza szigeteken belül – Fülke
Trump: Inkább nem lennék ott a Putyin-Zelenszkij találkozón
Megszólalt Prigozsin anyja: A fiam tudta, hogy meg fog halni
Orbán az ukránokra árulkodott Trumpnál, aki egy felpaprikázott osztályfőnök stílusában válaszolt
Magyar Péter: Ungár Anna cégének luxusgépe éppen a horvát szigetre repült, amelynél Orbán Viktor hajózott
Szijjártó és a lengyel külügyminiszter az X-en osztotta egymást
A magyar tisztek délcegek, de a katonáink képzése épp a legfontosabb területeken harmatgyenge
Videón, ahogy a nyílt utcán megöl egy embert a háborús bűnök miatt körözött líbiai tábornok
Bajban lehet a kormány, ha már a közvélemény-kutatók elleni hergelésbe kezdett
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ajsa Luna himnuszénekléséről mondott véleményt az Opera főigazgatója, majd penitenciát írt elő neki
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.