Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Egy év alatt nőtt a szakadék az internetes böngészőn keresztül elérhető webmail szolgáltatások, valamint az egyéb...
Egy év alatt nőtt a szakadék az internetes böngészőn keresztül elérhető webmail szolgáltatások, valamint az egyéb levelezőprogramok népszerűsége között, ugyanis míg az internetes szolgáltatások jelentősége nőtt, addig a szoftveres levelezőklienseké csökkent – többek között ez derült ki a KutatóCentrum évente ismétlődő E-Mail User Reportjából, amely a hazai aktív internetezők e-mail-használatát vizsgálva átfogó képet nyújt az elektronikus levelezési szokásokról.
Ez többek között a Gmail terjedésének is köszönhető: míg 2009-ben a megkérdezettek csupán 36 százaléka nyilatkozott úgy, hogy gmailes postafiókját jelenleg is aktívan használja, addig 2010. év végére ez az arány 42 százalékra emelkedett. A Gmail ezzel a második helyet foglalja el a Freemail mögött, amely ugyan még őrzi vezető pozícióját, de veszített előnyéből. 2009-ben ugyanis az e-mailezők 48 százaléka használta aktívan a Freemailt, 2010 év végére már csak a megkérdezettek 44 százaléka. A Gmail egyébként nemzetközi szinten is nagy sikereket könyvelhet el: 217 millió felhasználóval (comScore, 2011) felzárkózott a Yahoo és a Hotmail mögött a harmadik helyre.
Ami az eszközöket illeti, többnyire még konzervatívak vagyunk: a legtöbben asztali számítógépen (86%) vagy laptopon (45%) e-maileznek. Ugyanakkor a mobiltelefonok ilyen célú használata a 2009-ben mért 9 százalékhoz képest nőtt, és elérte a 11 százalékot. Minél régebb óta e-mailezik valaki, annál valószínűbb, hogy laptopot vagy mobiltelefont is használ elektronikus levelezése során, és a 35 évnél fiatalabbakra is sokkal inkább jellemző a mobil eszközökön keresztüli e-mailezés. Ami a nemeket illeti, az e-mailezési szokások is igazolják, hogy a férfiak nyitottabbak a technikai újításokra: az erősebb nem képviselői kétszer akkora arányban használják mobiltelefonjukat elektronikus levelezésre, mint a nők.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.