A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
Számtalan weboldalon látható már a facebook apró kék Like (Tetszik) gombja, amely az egyes weboldalak megosztását teszi lehetővé a közösségi oldalon.
Amíg azonban a Like az üzenőfalunkra továbbítja a megosztást, és elérhetővé teszi azt minden ismerősünk számára, addig a Send (küldés) gomb használatánál meghatározhatjuk, hogy kivel szeretnénk megosztani az adott site tartalmát. A címzett lehet bármely ismerősünk a facebookon, vagy ismerősök csoportja, illetve külső email cím is. A weboldalak tulajdonosai a Like gomb mellé tudják a Send gombot is beilleszteni, ehhez a Facebook segítséget is nyújt a webmestereknek. A Send domb használata beleszámít a weboldalon látható tetszésnyilvánítások szánmába.
Kereső-optimalizációval és online marketinggel foglalkozó szakemberek szerint a személyes ajánlás még hatékonyabb eszköz a weboldalak tulajdonosainak mint a hagyományos lájkolás, hiszen, akinek személyesen küldte el egy ismerőse egy adott oldal linkjét, az szívesebben kattint rá, mintha az csak egy hivatkozás lenne a sok egyéb másik mellett a Facebook kezdőlapján. Így a Send gomb használata ugyan nem fogja drasztikusan megnövelni egy site látogatottságát, ugyanakkor arról a látogatóról, aki a szolgáltatáson keresztül érkezik a weboldalunkra, tudhatjuk, hogy az átlagnál érdeklődőbb, fogékonyabb látogató, hiszen ismerőse ajánlotta neki a linket.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Kvízjátékunk egyszerű: a négy megadott névből három a képzelet szüleménye, egy pedig valóban létezik. De vajon melyik?
A friss jelentés szerint ki kellett volna zárni az MNB-elnök fiának barátja, Somlai Bálint cégét.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Nemcsak kegyeleti célból, hanem a kíváncsiskodók miatti torlódások megelőzésére is.