Az OECD, a gazdaságilag legfejlettebb országok szervezetének az adatait idézte, amelyek szerint a magyar felsőoktatás jelenleg a harmadik leghatékonyabb a mezőnyben. Csak Németország és Belgium egyetemei és főiskolái mutathatnak ki a befektetett közkiadásokra vetítve magasabb társadalmi hasznot. Ezzel olyan országokat előzünk meg, mint Hollandia és Finnország, ami Tulassay szerint azt jelenti, hogy Magyarország ugyan keveset fordít erre a területre, de ezt a kevés pénzt jól használja fel az ágazat.

Tulassay szerint a magyar felsőoktatásra nemzetközi összehasonlításban is alig költünk: mindössze a GDP egy százalékát. Ez az OECD-átlag fele, harmada, de még a cseh és a szlovák hasonló mutatóktól is jelentősen elmarad. Éppen ezért nem érti a rektor, hogy miért ebből az ágazatból, annak 190 milliárdos támogatásából akar elvonni a Széll Kálmán-terv értelmében a kabinet. Tulassay hangsúlyozta, hogy drukkol a mostani kormánynak, egyetért annak főbb célkitűzéseivel, de ebben a részkérdésben hangoztatnia kell álláspontját. A rektor szerint „elitképzés nélkül nem megy előre az ország”, vagyis, mint azt a közgazdasági és egyéb kutatások is kimutatták, a felsőoktatásra költött pénzek nagyban hozzájárulnak egy ország gazdasági fejlődéséhez, a gazdasági növekedés dinamizálásához, a munkanélküliség csökkenéséhez és még az egészségi állapot javulásához is.

Tulassay ennek kapcsán felidézte Barack Obama, az amerikai elnök programját, aki az USA-ban az oktatásra és az egészségügyre figyelt oda a leginkább, amikor a gazdasági válságból való kiutat kereste. Hosszabb távon ugyanis e két szektor jelentősen hozzájárulhat a GDP, a gazdasági és társadalmi jólét emelkedéséhez. Ezzel át is tért Tulassay az egészségügy problémáira. Hangsúlyozta, hogy az emberek egészségéhez az ellátás csak 10-15 százalékban járul hozzá. 80-85 százalékot a társadalmi környezet, az oktatás, a gazdasági helyzet, az általános kulturális szint és más külső hatások tesznek ki. Éppen ezért az egészségügy vagy az orvosképzés nem tud csodát tenni: ha egy országban alacsony a többi mutató értéke, akkor csak az egészségtelen életmódot folytató emberek szenvedéseit hosszabbítja meg a korszerű orvostudomány, mert valamivel tovább élnek a beteg emberek is, ha megfelelő kezelésben részesítik őket. A cél szerinte azonban nem ez kell, hogy legyen. Komplex, átfogó intézkedésekre van szükség, amelyek az emberek egészségtudatát, kulturális, szellemi állapotát és anyagi helyzetét javítja, és ehhez kell igazítani az egészségügy, illetve az egészségügyi felsőoktatás rendszerét.

Tulassay néhány részletkérdésre is kitért. Így hangsúlyozta, hogy ha a rezidensek, a fiatal orvosok és általában az egészségügyi dolgozók fizetését nem rendezi a kormány, akkor hónapokon belül súlyos helyzet alakulhat ki a hazai szektorban. Nyugat-Európában jelentős a kereslet a magyar orvosok, egészségügyi szakdolgozók iránt, így nem lehet a jelenlegi feltételek mellett itthon tartani a szektorban dolgozókat, Nyugat-Magyarországról nagy arányban járnak át most is sokan Ausztriába dolgozni, de a Tulassay által irányított I. Számú Gyermekklinikáról is éppen a legutóbbi időkben távozott három neonatológus, azaz koraszülöttgyógyász Németországba. Ami a nagytérségi egészségügyi központok egységes ellátását illeti, Tulassay is fontosnak tartja, hogy a „betegutakat” tisztázza, a betegek ellátását rendbe tegye a kormány. A felmérések szerint minden egymillió lakos számára kell 1-1 nagyobb egészségügyi centrumot kialakítani. Ez azonban feszültségeket okozna, hiszen Budapesten és környékén három ilyen központra is szükség lenne, ami vidéken ugyanakkor intézmények összevonását hozná magával.